Carl Menger: A KÖZGAZDASÁGTAN ALAPELVEI
WIEN 1871.
W I L H E L M B R A U M Ű L L E R
K. K. HOF- UND UNIVERSITATSBUCHHÄNDLER.
Nyomtatta: a Nagy-Britanniai Replika Process keretében PERCY LUND, HUMPHRIES & CO. LTD.
Bedford Square, London, W.C.1 and at Bradford
A királyi szászországi udvari tanácsnoknak Dr. Wilhelm Roschernek, a Lipcsei Egyetem állam- és kincstári tudományok professzorának tiszteletteljes hódolattal dedikálja
a Szerző
Előszó
Ha korunk a természettudományok terén a haladásnak ilyen általános és örömteli elismerését mutatja, miközben tudományunkat az életnek éppen azokon a területein, ahol a gyakorlati tevékenység alapját kellene képeznie, oly kevesen tartják számon, és értékét oly sokan megkérdőjelezik, akkor ennek oka az elfogulatlanok számára kétségesnek tűnhet. Soha nem volt még olyan korszak, amely a gazdasági érdekeket a miénknél magasabbra helyezte volna, soha nem volt még olyan általános és mélyebben átélt igény a gazdasági cselekvés tudományos megalapozására, soha nem volt még olyan nagyfokú az emberi tevékenység minden területén tevékenykedő szakemberek képessége arra, hogy a tudomány vívmányait felhasználják, mint napjainkban. Nem lehet tehát a gyakorlati szakemberek gondatlanságának vagy hozzá nem értésének eredménye, ha tudományunk korábbi fejleményeivel nem törődve csupán saját élettapasztalataikat veszik figyelembe gazdasági tevékenységük során; nem lehet a mélyebb belátás gőgös elutasításának eredménye, amelyet az igazi tudomány nyújt a gyakorlati szakembernek a tevékenységének sikerét meghatározó tényekről és körülményekről. Az ilyen feltűnő közömbösség oka sehol máshol nem kereshető, mint magának a tudományunknak a jelenlegi állapotában, a tudomány empirikus megalapozására tett korábbi erőfeszítések meddőségében.
Ezért minden új kísérlet ebben az irányban, bármilyen erőtlenül is történik, önmagában véve indokolt. Tudományunk alapjainak vizsgálatára törekedni annyit jelent, mint energiáinkat az emberiség jólétével szorosan összefüggő feladat megoldására fordítani, egy rendkívül fontos közérdeket szolgálni, és olyan utat járni, amelyen még a tévedés sem teljesen érdemtelen.
Annak érdekében, hogy egy ilyen vállalkozás ne találkozzon a tárgyat ismerők jogos bizalmatlanságával, egyrészt nem szabad elmulasztanunk gondos figyelemmel kísérni mindazokat az irányokat, amelyekben a kutatás szelleme eddig tudományunk területén előrehaladt, másrészt nem szabad visszariadnunk attól, hogy teljes függetlenséggel bíráljuk elődeink nézeteit, sőt még azokat a tanokat is, amelyeket eddig tudományunk szilárd vívmányainak tekintettünk. Az előbbivel önként lemondanánk a tapasztalatok teljesegészéről, amelyet annyi kiváló elme gyűjtött össze minden népből és minden korból ugyanazon cél felé vezető úton; az utóbbival eleve lemondanánk tudományunk alapjainak mélyebb reformjára vonatkozó minden reményről. Ezeket a veszélyeket úgy kerüljük el, hogy elődeink nézeteit szellemi tulajdonunkká tesszük, de sehol sem riadunk vissza attól, hogy megvizsgáljuk őket, hogy a tanokról a tapasztalatokra, az emberi gondolatokról a dolgok természetére apelláljunk.
Ez az a talaj, amelyen állunk. A következőkben arra törekedtünk, hogy az emberi gazdaság bonyolult jelenségeit a legegyszerűbb, még megbízható megfigyelés számára hozzáférhető elemeikre redukáljuk, ez utóbbiakra a természetüknek megfelelő mértéket alkalmazzuk, és ennek tudatában ismét megvizsgáljuk, hogy a bonyolultabb gazdasági jelenségek miként fejlődnek törvényszerűen elemeikből.
Ez az a kutatási módszer, amely a természettudományokban alkalmazva olyan nagyszerű eredményekhez vezetett, és ezért félrevezető módon természettudományos módszernek nevezik, holott ez minden empirikus tudományban közös, helyesen empirikus módszernek kellene nevezni. Ez a megkülönböztetés azonban azért fontos, mert minden egyes módszer sajátos jellegét annak az ismeretkörnek a természete révén nyeri el, amelyben alkalmazzák, és ezért tudományunkban nem lehet szó természettudományos irányról.
A tudományos kutatási módszer sajátosságainak kritikátlan átültetésére tett korábbi kísérletek a közgazdaságtanra a legsúlyosabb módszertani hibákhoz és a közgazdaságtan és a természet jelenségei közötti külső analógiákkal való üres játékhoz vezettek. „Nagy hiúsággal és káprázattal írják le, sőt néha helyrehozzák a dolgok üres hasonlatát és rokonszenvét”[1] mondja Baco az ilyen kutatókról, és ez a mondat ma is igaz, és furcsa módon éppen tudományunk azon művelőire, akik állandóan Baco tanítványainak nevezik magukat, miközben annyira nem ismerik fel módszerének szellemét.
Ha az ilyen erőfeszítések igazolására azt mondják, hogy korunk feladata az összes tudományok közötti kapcsolat és legmagasabb elveik egységének megteremtése, akkor korunk szakbarbárai szeretnék megkérdőjelezni ennek a problémának a megoldását. Hisszük, hogy a különböző tudományterületek kutatói soha nem fogják hátrány nélkül szem elől téveszteni törekvéseiknek ezt a közös végső célját, de e feladat megoldásához csak akkor lehet sikeresen közeledni, ha az egyes tudományterületeket a legnagyobb gondossággal kutatták, és megtalálták a rájuk jellemző törvényszerűségeket.
Hogy a fenti kutatási módszer milyen eredményekre vezetett bennünket, és hogy sikerült-e kimutatnunk, hogy a gazdasági élet jelenségei szigorúan a természet törvényei szerint szabályozottak, azt most olvasóinknak kell megítélniük. Csak azoknak a véleményével szemben szeretnénk védekezni, akik az ember szabad akaratára hivatkozva tagadják a gazdasági jelenségek törvényszerűségét, mert ez általánosságban negligálja a közgazdaságtan mint tényleges tudomány elméletét.
Az, hogy egy dolog hasznos-e számomra és milyen feltételek mellett, hogy egy dolog áru-e és milyen feltételek mellett, hogy egy dolog gazdasági áru-e és milyen feltételek mellett, hogy egy dolog értékkel bír-e számomra és milyen feltételek mellett, és hogy ennek az értéknek mekkora a mértéke számomra, hogy két gazdasági alany között gazdasági árucsere zajlik-e és milyen feltételek mellett, és hogy az árképzés milyen határok között történhet stb., mindez éppúgy független az én akaratomtól, mint a kémiai törvény a gyakorlati vegyész akaratától. A fenti nézet tehát egy könnyen felismerhető tévedésen alapul tudományunk tényleges területét illetően. Az elméleti közgazdaságtan nem a gazdasági cselekvésre vonatkozó gyakorlati javaslatokkal foglalkozik, hanem azokkal a feltételekkel, amelyek mellett az emberek szükségleteik kielégítésére irányuló előrelátó tevékenységet fejlesztenek.
A közgazdaságtan elméleti felfogása tehát nem másként viszonyul a gazdasági emberek gyakorlati tevékenységéhez, mint mondjuk a kémia a gyakorlati vegyész tevékenységéhez. Az emberi akarat szabadságára való hivatkozás bizonyára a gazdasági cselekvések teljes törvényszerűségével szembeni ellenvetésnek tekinthető. Ez azonban soha nem jelentheti az emberi akarattól teljesen független jelenségek törvényének megsértését, amelyek meghatározzák az emberi gazdasági tevékenység sikerét. De éppen az utóbbiak képezik tudományunk tárgyát.
Különös figyelmet szenteltünk a termékek gazdasági jelenségei és a termelés megfelelő elemei közötti oksági összefüggés vizsgálatának, nemcsak azért, mert egy, a dolgok természetének megfelelő és az összes árjelenséget (így a tőkekamatot, a munkabéreket, az alapkamatot stb.) egyetlen szempont szerint egyesítő árelméletet kell felállítani, hanem azért is, mert ezáltal fontos információkat kapunk sok más, eddig teljesen meg nem értett gazdasági folyamatról. De éppen tudományunknak ezen a területén mutatkozik meg a legvilágosabban a gazdasági élet jelenségeinek szabályszerűsége.
Külön öröm volt számunkra, hogy az a terület, amelyen itt dolgozunk, és amely tudományunk legáltalánosabb tanításait foglalja magában, nagyrészt valóban a német nemzetgazdaság újabb fejleményeinek a sajátja, és hogy ezért tudományunk legfőbb elveinek itt megkísérelt reformja olyan előmunkálatokon alapul, amelyeket szinte kizárólag német kutatók szorgalma végzett.
Tekintsék tehát ezt az írást egy osztrák pályatárs baráti üdvözletének is, annak a tudományos ösztönzésnek halvány visszhangjaként, amelyet mi osztrákok oly bőségesen kaptunk Németországtól az általa küldött sok kiváló tudós és kiváló írásai révén.
Carl Menger
[1] Novum Organ. II. 27.
Carl Menger Intézet 