Nathaniel Branden: Az oktatásnak államinak kell lennie? Közkeletű tévhitek a kapitalizmusról

Az oktatásnak kötelezőnek és adókból finanszírozottnak kell lennie, mint napjainkban?

Az erre a kérdésre adandó válasz egyértelmű lesz, amint konkretizáljuk a kérdést a következőképpen: Meg kell-e engednünk az államnak, hogy erővel elvigye a gyerekeket az otthonaikból – a szülők beleegyezésével vagy anélkül –, hogy aztán oktatási képzésnek és procedúráknak tegyék ki, akkor is, ha a szülők nem akarják azokat? El kell-e venni a lakosság pénzét, hogy abból finanszírozzunk egy oktatási rendszert – amit vagy elfogadnak, vagy nem –, és hogy a sajátjukon kívül kötelezően más gyerekek oktatását is fizessék? Bárkinek, aki érti és következetesen elfogadja az egyéni jogok elvét, a válasz egyértelműen: Nem.

Nincs semmi erkölcsi alapja, hogy az oktatásnak az állam előjogának kell lennie; ahogy annak sem, hogy helyes kifosztani egyeseket mások megsegítése érdekében.

A doktrína, miszerint az államnak kell irányítania az oktatást, a náci vagy a kommunista államfelfogással konzisztens. Az amerikai államfelfogással nem.

Az állam oktat, nevel és irányít

Az állami oktatásnak (amit nevetséges módon „ingyenes oktatásnak” neveznek) a totalitárius vetületeit részben elfedi a tény, hogy Amerikában – szemben a náci Németországgal és a Szovjetunióval – jogilag megtűrik a magániskolákat. Ezek az iskolák azonban nem saját jogon, hanem csupán engedély alapján léteznek.

Továbbá érdemes megjegyeznünk néhány tényt:

(1) a legtöbb szülőt gyakorlatilag rákényszerítik, hogy a gyerekeiket állami iskolákba küldjék, ugyanis az állami iskola költségét elveszik tőlük adókban, és nem marad rá pénzük, hogy inkább egy magániskolába írassák a gyereküket;

(2) az oktatás kereteit – amelyek valamennyi iskolában kötelezőek – az állam írja elő; (3) a trend afelé mutat, hogy az állam egyre jelentősebb kontrollt gyakoroljon az oktatás minden aspektusa felett.

Ez utóbbi kapcsán egy példa: amikor Amerikában számos szülő, akik nem értettek egyet azzal, hogy a gyerekeiket szóképes módszerrel tanítják olvasni, és inkább magántanárt hívtak, hogy otthon szintetikus módszerrel tanulhassanak – benyújtottak egy javaslatot, hogy jogilag tiltsák ezt meg a szülőknek. Mit jelent ez, ha nem azt, hogy a gyerek elméje az államot illeti meg?

Amikor az állam veszi át az oktatás pénzügyi irányítását, logikusan következik, hogy egyre inkább elkezdi kontrollálni az oktatás tartalmát is – hiszen az államnak joga van eldönteni, hogy a pénzét „megfelelően” használják-e fel.

De ahogy az állam belép a gondolatok szférájába, és feladatává teszi, hogy útmutatást adjon a gondolatok tartalmát érintő kérdésekben, ott ér véget egy szabad társadalom.

Mint Isabel Paterson írja a The God of the Machine (A gépezet istene) egyik fejezetében:

„Az iskolai tantervek szükségképpen válogatnak a tárgyak, a tananyag, a nyelvezet és a nézőpont tekintetében. Ha az oktatást magániskolák végeznék, jelentős eltérések lennének az egyes iskolák között; a szülőknek kéne – a tanterv alapján – megítélni, hogy mit akarnak a gyereküknek taníttatni. Mindannyiuknak meg kéne keresnie az objektív igazságot… Semmi ösztönző nem lenne, hogy az „állam felsőbbségét” mint kötelező filozófiát tanítsák. Azonban valamennyi, a politika által irányított oktatási rendszer igyekszik majd előbb vagy utóbb átadni az állami felsőbbség doktrínáját, szóljon az a királyok isteni jogáról vagy „demokráciában” a „népakaratról”. Ahogy bevésődik az emberek fejébe, herkulesi feladattá válik megtörni a politikai hatalom szorítását a polgárok élete körül. Markában tartja a testüket, a tulajdonukat és az elméjüket is, születésüktől fogva.”[1]

Az oktatás szégyenteljesen alacsony színvonala az iskolarendszer állami irányításának egyenes következménye. Az oktatás jelentős részben rituálé és státusszimbólum lett: egyre többen mennek egyetemre, és egyre kevesebben jönnek ki megfelelő tudás birtokában. A felsőoktatás olyan, akár egy hatalmas bürokrácia: egy óriási közhivatal, ami hajlamos az oktató minőségével kapcsolatban mindent figyelembe venni (például hogy mennyit publikált), kivéve, hogy mennyire tud tanítani; és figyelembe venni a diákok minőségével kapcsolatban is mindent (például hogy milyen a „társadalmi alkalmazkodóképességük”), kivéve, hogy milyenek a szellemi képességeik.

A megoldás, ha áthelyezzük az oktatás területét a piacra.

Jobb oktatást akarunk – hadd vegyük hát meg a piacon

Az oktatásnak sürgősen szüksége lenne a gazdasági elvek bevezetésére.

Ha az oktatási intézményeknek versenyezniük kell egymással az általuk kínált oktatás minősége tekintetében – ha versenyezniük kell abban, hogy milyen értéket tulajdonítanak a diplomáiknak –, az oktatás minősége szükségképpen emelkedik.

Ha versenyezniük kell a legjobb tanárok szolgálataiért – azokért, akik a legtöbb diákot tudják magukhoz csábítani –, az oktatás kalibere és a tanári fizetések is szükségképpen emelkednek. (Manapság a legtehetségesebb tanárok gyakran otthagyják a szakmájukat, és elmennek a magánszférába, mert tudják, hogy ott az erőfeszítéseiket jobban díjazzák.) Ha azokat a gazdasági elveket, amelyek az amerikai ipar nagyfokú hatékonyságát eredményezték, hagynák működni az oktatás területén is, az eredmény forradalmi változás lenne, és az oktatás soha korábban nem látott mértékű fejlődése és növekedése következne be.

Az oktatást fel kell szabadítani a kormányzati irányítás és beavatkozás alól, és

profitérdekű magánvállalkozássá kell tenni – nem azért, mert az oktatás nem fontos, hanem épp azért, mert az oktatás olyan életbevágóan fontos.

Érdemes néhány szót szólni arról az elterjedt nézetről, hogy az oktatás valamiféle „természetes jog” – mintha a természet ajándéka lenne. Pedig ilyen ingyenes ajándékok nem léteznek. Az államizmusnak viszont érdeke, hogy terjessze ezt a téveszmét – így leplezve el, hogy mennyi szabadságot áldoznak fel annak érdekében, hogy előteremtsék az „ingyenes ajándékokat”.

Magánoktatás – csak a gazdagoknak?

Mivel az oktatást annyi éven át adókból finanszírozták, a legtöbb ember nehezen tud elképzelni bármilyen alternatívát. Miközben nincs semmi, ami az oktatást megkülönböztetné attól a számtalan egyéb emberi szükséglettől, amit a magánpiac elégít ki.

Ha sok éven át az állam biztosítaná mindenki cipőjét (mivel a cipő egy alapvető szükséglet), majd ezután valaki felvetné, hogy esetleg jó lenne ezt a magánpiacra bízni, biztos, hogy mindenki felhorkanna: „Micsoda! Azt akarod, hogy a gazdagokon kívül mindenki mezítláb járjon?”

Pedig a cipészipar végzi a dolgát, jóval kompetensebben, mint a közoktatás a sajátját.

Hadd idézzük még egyszer Isabel Patersont:

„A legdühösebb ellenállást valószínűleg a pedagógusszakmából váltaná ki, ha bárki felvetné, hogy jó lenne megfosztani őket diktatórikus helyzetüktől; elsősorban jelzőkkel dobálóznának, mint például a „reakciós” (hogy csak a legenyhébbet említsük). Mindazonáltal a kérdés, amit neki kell szögezni minden felháborodott tanárnak, a következő: Úgy gondolja, hogy nincs senki, aki önként magára bízná a gyerekét, és fizetne önnek, hogy tanítsa? Miért akarja kizsarolni a fizetségét, és kényszerrel szerezni a diákjait?”[2]

Ez a cikk a Carl Menger Intézet oktatásról szóló sorozatának első része. A következő részben a közoktatás melletti érvek gyengéiről lesz szó.

Az eredeti írás Nathaniel Branden „Common Fallacies About Capitalism” c. tanulmányának részlete, mely a Capitalism: The Unknown Ideal c. könyvben jelent meg. Fordította Madlovics Bálint.


[1] Isabel Paterson, The God of the Machine (New York: G.P. Putnam’s Sons, 1943), 258. o.

[2] Uo., 260–61. o.

3 thoughts on “Nathaniel Branden: Az oktatásnak államinak kell lennie? Közkeletű tévhitek a kapitalizmusról

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: