A történeti és elméleti társadalomtudományok közötti ellentétet, amint azt utolsó levelemben jellemeztem, és tovább kifejtettem az “Untersuchungen über die Methode der Socialwissenschaften”[1] című művemben, Schmoller nem vitatja, hanem a maga módján elismeri. Beismeri[2], hogy a tudás irányainak szétválása, amelyekből kiindulok – indokolt? – Nem! – ez a kifejezés látszólag hiányzik Schmoller sajátos Recensenten-Argot című művéből –, de “bizonyos indoklással bír”. “De ezt az ellentétet nem szabad áthidalhatatlan szakadéknak tekinteni.” “Az egyén tudománya” – Schmoller “inkább” mondaná, a leíró tudomány[3] – “biztosítja az általános elmélet előkészítő munkáját; Ez az előkészítő munka annál is teljesebb, mert a jelenségeket minden lényeges jellemzőjük, változásuk, okuk és pólusuk szerint írják le. A befejezett leírás azonban ismét feltételezi a jelenségek befejezett osztályozását, a fogalmak teljes kialakulását, az egyén helyes osztályozását a megfigyelt típusok között, a lehetséges okok teljes áttekintését. Ezért minden elkészült leírás hozzájárul a szóban forgó tudomány általános természetének megállapításához.”
“A szóban forgó tudomány általános jellege!” Az mit jelent? Mi a “tudomány általános jellege”? Schmoller talán az általános, (a megjelenési formák!) tudását véli ennek bármely kutatási területen? De nem akarom túlságosan zavarni őt ilyen kérdésekkel. Mi értelme van azonban a fenti magyarázatnak a furcsa terminológiájával? Ha Schmoller a fenti megjegyzésekben azt akarta mondani, hogy a történelmi tanulmányok fontosak a teoretikus számára, és fordítva, a közgazdaságtan elméletének ismerete fontos a történész számára, és ezért a történetírásának minden előrehaladása kedvező az elmélet, és fordítva, az utóbbi minden előrehaladása előnyös a történetírás számára, akkor igaza van, teljesen igaza van. és csak az a kérdés merülhet fel, hogy Schmoller miért szeret egy ilyen magától értetődő igazságot ilyen érthetetlen nyelven becsomagolni? Schmoller bizonyára nem fogja elvárni olvasóitól, hogy a fenti mondatot, ha még különös nyelvbe öltöztette is, egy új, még bizonyításra váró igazságként fogadják, vagy elhitetné velük, hogy ilyesmi számomra ismeretlen?
“Vizsgálataim”-ban rámutattam arra, hogy a közgazdaságtan területén végzett elméleti kutatások rendkívül értékes empirikus alapot találnak az utóbbi történetében, hangsúlyoztam[4], hogy a gazdasági jelenségek fejlettebb elmélete elképzelhetetlen a nemzetgazdaság történetének tanulmányozása nélkül, és a nemzetgazdaság gyakorlati tudományai (gazdaságpolitika és államháztartás) számára is félreérthetetlen módon hangsúlyoztam[5] a történelem tanulmányozásának fontosságát. A közgazdaságtan történeti tudományait kifejezetten a politikai közgazdaságtan segédtudományaként írtam le, és fordítva, az utóbbit az előbbi segédtudományaként[6].
Tehát mit akar Schmoller a fenti – kioktató hangnemben tett – megjegyzésekkel? Mit akar ezzel a könyvem kritikájában? Talán csak arra akarja tanítani olvasóit, hogy a trivialitások, amelyeket félig érthetetlen nyelven mutat be, ismeretlenek számomra? Olyan dolgokról akar kioktatni, amelyekről a történeti közgazdászok bizonyos állításaiban rejlő humor kedvéért bebizonyítottam[7]), hogy azokat a “gyakorlati filozófiáról” írók Platón és Arisztotelész óta ismételtek és ismételni fognak! Azonban még akkor is, ha a fenti megjegyzések eredetiek voltak, ha nem két év, hanem ezer patinájával rendelkeztek, mi közük van a történetírás és az elmélet közötti határok kérdéséhez a nemzetgazdaság területén? Ki tagadja, ki tagadta, hogy a közgazdaságtan története és nemcsak ez, hanem számos más tudományág is az elméleti közgazdaságtan segédtudományainak nevezhető, és hogy ugyanennek minden előrehaladása ezért az elméleti közgazdaságtannak kedvez, sőt, hogy minden tudomány bizonyos kapcsolatban áll? Ebből azonban csak egy teljesen tudatlan értékelő vonhatja le azt a következtetést, hogy az egyes tudományok között egyáltalán nincsenek rögzített határok, és hogy különösen a történelmi tudományokat összetévesztheti a közgazdaságtannal és az elméleti közgazdaságtannal. És csak ez ellen fordultam[8], azok ellen a hibák ellen, amelyekbe történelmi közgazdászaink e tekintetben beleestek.
Nincs áthidalhatatlan szakadék, amely elválasztaná a történelmet a közgazdaságtan elméletétől, vagy az anatómiát a fiziológiától, a matematikát a fizikától és a kémiától. Az elméleti közgazdaságtan és a közgazdaságtan története között, vagy akár általában a tudományok között természetesen nincs olyan áthidalhatatlan szakadék, mint például a transzcendentális filozófia és a nagy dán dog között. Azonban minden esetben létezik egy nagyon határozott határ a tudományok között. A fiziológus más tudományos célokat követ, mint az anatómus, még akkor is, ha saját céljaira foglalkozik az anatómia eredményeivel, a fizikusnak más céljai vannak, mint a matematikusnak, még akkor is, ha a matematika eredményeit saját céljaira használja, és az a cél, amelyet a közgazdaságtan elméletének művelője maga állít fel, egészen más, mint a történészé a közgazdaságtan területén. Még akkor is, ha történelmi tanulmányokat végez saját céljára. “Egyes népek és államok konkrét tettei, sorsai, intézményei stb., konkrét kulturális fejlemények és feltételek vizsgálata a történelem feladata, illetőleg a (történelmi!) statisztikáé, míg az elméleti társadalomtudományok feladata az, hogy elmagyarázzák nekünk a társadalmi jelenségek megnyilvánulásait és egymásutániságuk, együttélésük stb. törvényeit.”[9]
Itt – figyelembe véve a kutatás feladatait és céljait – vannak azok a szigorú határok a fenti tudományok között, amelyeket nem szabad elmosni anélkül, hogy ajtót és kaput nyitnánk a zavarnak és a legrosszabb dilettantizmusnak. A német közgazdászok történeti iskolájának nem azt vetem a szemére, hogy a közgazdaságtan történetét a politikai közgazdaságtan segédtudományaként folytatja, hanem azt, hogy híveinek egy része a történeti tanulmányok révén szem elől tévesztette magát a politikai közgazdaságtant.
[1] 3. oldal ff és 252 ff
[2] Évkönyv a, a. 0. S. 241.
[3] Én a magam részéről ezt „inkább” nem mondanám. A botanika, az állattan, a kőzettan, stb. bizonyosan nem az egyes és mégis leíró tudományok tudománya. Nem ok nélkül hagytam el a régi terminológiát, amely a fenti diszciplinciákat a “historia naturalis”-hoz, a “történettudományokhoz” számolja, teljesen más módon, mint a szó modern jelentése, és a mai értelemben a történelmi tudományokat az “egyén tudományának” neveztem. Schmoller itt is félreért, mint sok más helyen, azzal, hogy megpróbál helyreigazítani.
[4] A. a. 0. S. 123
[5] A. a. 0. S. 187.
[6] Uo. 18. oldal.
[7] Uo.. S. 187
[8] Uo.. S. 11 ff.
[9] Vizsgálódások, 12 old ff
Carl Menger Intézet 