Azt kérdezi tőlem, barátom, hogy Schmoller tulajdonképpen miért nem ismeri el azt a magától értetődő mondást, hogy a közgazdaságtani történet tudománya (az utóbbi története és statisztikája) csupán a segédtudományokként kapcsolódnak a politikai gazdaságtanhoz, miért zavarja inkább össze a fent említett két tudásterület közötti határokat? Ennek magyarázata, vagy, hogy Schmoller nemes nyelvét használjam, a “tudományos munkamegosztás félénkségével[1]” szembeni ellenszenvének magyarázata nyilvánvaló. Egyetlen józan értelmű személy sem tagadja a történelmi tanulmányok fontosságát a politikai közgazdaságtan területén végzett kutatásban. Senki sem tagadja magának a nemzetgazdasági történetnek hasznosságát a gazdasági jelenségek megértéséhez. Ez azonban nem elég a Berlini Évkönyv szerkesztőjének. Folytatni akarja történelmi-statisztikai miniatűrfestészetét, mégsem akar lemondani arról, hogy a politikai gazdaságtan és különösen a nemzetgazdaság-elmélet művelőjének tekintsék, és ezért idegenkedik a “tudományos munkamegosztás félénkségétől” -valójában a történelem és a nemzetgazdasági elmélet közötti határok megfelelő meghatározásától. Innen ered az a véleménye, amelyet kitartóan vall, hogy a közgazdaságtan története a politikai gazdaságtan leíró része, miközben egyáltalán nem része a politikai közgazdaságtannak, hanem az utóbbi kiegészítő tudománya. Ennek a nehezen áthidalható szakadéknak a leküzdése érdekében előterjeszt egy elméletet a történetírás és a közgazdaságtan közötti egyáltalán nem áthidalhatatlan szakadékról. “A fenti tudományok közötti ellentétet nem szabad áthidalhatatlan szakadékként értelmezni.” A történeti és elméleti tudományok közötti határok kérdése így rendeződik, egészen Schmollerék szellemében!
„Boldog írók, akik olyan könnyen elégedettek.” – hivatkoznék itt Balzacra. Ahhoz, hogy Schmoller nyugodtan folytathassa történelmi-statisztikai mikrografiáját, általánosan elfogadott, tudományos osztályozásai megdöntendők, ahhoz, hogy a továbbiakban zavartalanul szentelhesse magát strasbourgi történelmi sétáinak, és mégis a politikai gazdaságtan művelőjének számíthasson, minden tudományos kategóriát a feje tetejére kell állítani! Igaz! Ez megérné az erőfeszítést! És így még egyszer: Aki a történetkutatás eredményeit a politikakutatás területén végzett kutatásra használja fel, az politikai közgazdász, de aki magának a nemzetgazdaságnak a történetét kutatja, az ebben a funkciójában nemzetgazdasági történész, tudománytörténész, mellesleg persze csak akkor, ha kellőképpen ismeri a történeti kutatás forrásait és technikáját. Ez így van, és remélhetőleg így is marad, még akkor is, ha világossá válik, hogy Schmoller emiatt rosszul ítélte meg a politikai gazdaságtan feladatát.
[1] Évkönyv a. n. O. 24. o.
Carl Menger Intézet 