“Végeztünk a könyvvel!” – ezekkel a diadalmas szavakkal, amelyekből a legnemesebb elégedettség beszél, Schmoller befejezi munkám kritikáját, egy olyan kritikát, amely a szakértelemre és az ítélőképesség objektivitására tekintettel, legalábbis a tudományos irodalomban, valószínűleg nem lesz vele egyenlő.
A jövő, és remélem, hogy egy nem túl távoli jövő fogja eldönteni, hogy Schmoller “befejezte” módszertani vizsgálataimat, vagy én “végeztem” a módszertanos Schmollerrel. A vizsgálataim által újonnan kiváltott módszertani vita eddigi alakulása szinte arra utal, hogy a berlini Évkönyv kiadója kissé elhamarkodottan vette fel a toga pictát (festetti ruha) és a tunica palmatát (diadalmeneteken viselt bíbor tóga), sőt gonosz szolgálatot tett annak a történelmi iskolának, amelynek ordító oroszlánjaként lépett fel.
Akárhogy is legyen, egy dolog ma biztosnak tűnik számomra. Nem számít, ha Schmoller módszertanosként a jövőben oroszlán-szerűen sétál a Spree homokján, megrázhatja sörényét, felemelheti mancsát, ismeretelméletileg ásíthat; egyelőre csak a gyerekek veszik komolyan módszertani gesztusait. Tanult álarcának széles repedésén keresztül azonban sok tudáséhes ember, sajnos talán néhány kíváncsi ember is, vidáman és elégedetten nézi és szemléli ennek az episztemológusnak az igazi alakját.
De kis erőfeszítésemet kompenzálni fogja az a tudat, hogy több szempontból is jó munkát végeztem a német nemzetgazdaság területén.
Carl Menger Intézet 