Első levél

Bevezetés. A levelek külső oka.  A tudományos kutatás számára elérhető előnyökről, amit a felszínes szakemberek kritikájából – akik nem eléggé nem eléggé tájékozottak az általuk kezelt témákban – hasznosítani lehet.

Azt írja nekem barátom, hogy az úgy átgondolatlan, mint kihívást jelentő kritikát, amelyet az én “Vizsgálatok a módszerről”[1]  írásomra jelent meg a Berlini Törvényhozási Évkönyvben a szerkesztő részéről[2], a legjobb, ha azzal csönddel hagyjuk figyelmen kívül, ami a leghatékonyabb válasz a fenti típusú támadásokra.

Bárki, aki olvasta a könyvemet, akár csak futólag is, a saját szemével fogja látni, hogy Schmoller támadásai milyen mértékben épülnek a szakértelemre és a pártatlanságra és ennek megfelelően alakítja ki ítéletét. De még azok körében is, akik nem ismerik a “vizsgálódásaimat”, az ő  kritikája a kedvező értékeléssel találkozna ; mert ez egy olyan embertől származik, akinek tudományos műveltségét – annak ellenére, hogy szüntelenül hivatkozik a történelmi és filozófiai tanulmányokra, amelyeknek szentelte magát, a módszertani előadásokra, “amelyre felkészült” és hasonlók – komoly tudományos körökben már régóta kellően nagyra értékelik. A recenziókat, ahogyan ezeket Schmoller évek óta elegendő orientáció nélkül írja, tele szidalmakkal és láthatóan a legcsekélyebb felelősségérzet nélkül, nem tekinthetik a hozzáértő olvasók – akik végül is a tudományos publikációkban az elsők között szerepelnek –  ártalmatlannak és minden választ a komoly tudósok méltósága alattinak.

Engedje meg, barátom, hogy kissé eltérő véleményt fogalmazzak meg a fenti pontról. Akár károsak, akár ártalmatlanok az ilyen kritikák a vizsgált művek szerzői számára, nem kívánok vitába bocsátkozni. Legalábbis a szerző számára ártalmatlannak tartják őket, még a tudományos élet mulatságos eseményeiként is. Ebből azonban nem tűnik számomra úgy, hogy teljesen figyelmen kívül kell hagyni őket. Ami nem káros az írás szerzőjére nézve, bizonyos körülmények között káros lehet az általa képviselt ügyre nézve. És – ha nem is erről volna szó -, miért kellene megvetnünk azt, ami nem árt a számunkra kedves ügynek? A hozzáértő szerzők kritikái hasznosak számunkra, hogy korrigálják és oktassanak minket, és ezáltal elmélyítsék a tudományos vitát. Miért lennének az olyan jellegű kritikák, amit Schmoller közzétesz, csak ártalmatlanok és nem előnyt nyújtóak, természetesen persze, egy teljesen másfajtát?

Minden műnek van egy bizonyos szellemi szintje, amely alá a szerző csak vonakodva ereszkedik le. A matematikai írásokban nem minden képletet oldanak fel, a jogi művekben a pozitív jog ismerete,  általában a tudományos írásokban  különféle alapkészségek és tudások megléte feltételezett. Azonban így is elég kínos akadályt  érezhet bármelyik  szerző eszméinek megértése és terjesztése terén. De a tájékozatlan kritikusok ellenünk irányuló támadásai most felkínálják számunkra a kívánt lehetőséget, hogy szélesítsük ezeket a korlátokat, és annál hatékonyabban, minél közelebb van a kritikusunk a kevésbé tájékozott olvasóközönség számára a tárgyalt kérdésekben és minél kegyetlenebbnek tűnik velünk szemben.

Az ilyen jellegű recenziókban kifogások merülhetnek fel a kutatásunkkal szemben, amire a szerző maga is lehet, hogy gondolt,  amelyekre azonban a válaszadástól eltekintett, hogy megóvja őket a szakértőknek feltűnő helytelenségük miatt. Ha ugyanazt egy kritikus – és valóban, ahogy az általában lenni szokott – nem kevés nyomatékkal vezeti elő, akkor abban a helyzetben vagyunk, hogy foglalkozzon a cáfolatukkal, anélkül azonban, hogy elveszítenénk a tiszteletet, amellyel a tanult írások olvasóinak tartozunk. A kifogások és a fenti kategóriába illő támadások azt a lehetőséget kínálják nekünk, hogy elképzeléseinket a közérthetőség szintjére emeljük, olyan fokon, ami egyébként nem szokás a tudományos írásokban, és felesleges is a ténylegesen tanult közönség számára, de tekintettel a tudományos művek olvasóközönségének egy részére, nem nélkülöz minden hasznosságot.

De a kritika egy másik, összehasonlíthatatlanul nagyobb szolgálatot nyújt nekünk, mint amiről itt beszélek. Ezekben olyan ellenvetések  merülnek fel, amelyek olyan távol vannak a komoly tudósok gondolati körétől, hogy senki nincs, aki csak a legkevésbé orientált a kérdésben, legkevésbé maga a mű szerzője, aki képes lenne ezeket kigondolni, amelyek azonban a szellemek különös egybehangzása révén a tudományos művek felületes és felszínes olvasóinak elméjében – akik nem ismerik eléggé a tudományos munkákat – fel szoktak bukkanni.

Az ilyen jellegű kritikákon keresztül a leghálásabb módon tudunk megismerkedni a legdurvább félreértésekkel, amelyeknek írásaink ki vannak téve bizonyos az olvasók részéről, és ily módon megkapjuk a kívánt lehetőséget, hogy hatékonyan léphessenek fel ellenük. Az ilyen kategóriájú kritikák, amelyekről itt beszélek, úgyszólván eljátssza az olasz komédiáknak azt a bizonyos szereplőjét, aki félreértéséből kifolyólag félig félrevezető, félig pajkos beszólásokkal, úgy tűnik, hogy akadályozza a cselekmény fejlődését,  de olyan módon, amely éppoly hatásos, mint amilyen üdítő.

Kétségtelen, hogy egy ismertebb nevű író, és több szempontból is dicséretes érdemei, hasznosak lehetnek egy olyan mű szerzője számára, akinek szándékában áll az eszméi terjesztése. Az ilyen másodlagos jellegű szerep a tudományos vitában nem gyakori eset. Egyenesen szerencse, amikor a mi ellenfelünk, a külső hatalmi eszközökkel, amelyeket egyesít és azáltal, ahogyan él velük, olyan ember, akit a kicsinyek és a félénkek dicsérnek, de az erősek elkerülik. Ugyanis, a tudományos törekvéseink előmozdítására irányuló érdek kombinálódik az irodalom megtisztításával  egy sekélyes, a tudományos kritika magas szintű feladataihoz nem méltó úgynevezett recenzens hatása alól.

És ezek, amiket a Berlini Évkönyvek szerkesztője akaratlanul is bemutatott nekem, lehetőséget nyújtanak, hogy tisztázzunk számos félreértést és  tévhitet az alapvető tudományunk problémái terén és talán még néhány más “történelmi” akadályt is elhárítani a megfelelő tudományos vita elől a nemzetgazdaságtan területén Németországban. Hagyjam, hogy ilyen alkalom teljesen kihasználatlanul elmenjen mellettem?


[1] C. Menger: Tanulmányok a módszerről társadalomtudományokban és különösen a politikai gazdaságtanban.

Lipcse, Duncker és Humbolt, 1883.

[2] G. Schmoller: “A módszertanról az állam- és társadalomtudományokról” a jogalkotási, igazgatási évkönyvben. és a nemzetgazdaság a Német Birodalomban. Lipcse Duncker és Humblot, 1883, 239-258.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: