Annak érdekében, hogy a gazdaságpolitika és a pénzügyek egyelőre ne legyenek receptgyűjtemények, Schmoller azt követeli, hogy “ezeket a tudományágakat emeljék az elméleti tudományok rangjára”, azaz az ő értelmében vett elméleti tudományokká alakítsák át. “Roscher 2. és 3. kötete, Stein és Wagner Pénzügytana már sikeres kísérletek arra, hogy ezeket a tudományágakat az elméleti tudományok rangjára emeljék”.
Mindenekelőtt szeretném azt hinni, hogy minden tudomány, akár elméleti, akár gyakorlati, azonos rangú, az utóbbi nem kevésbé, mint az előbbi. A sebészet és a terápia, a mechanikai és kémiai technológia, a gazdaságpolitika és a pénzügyek különböző követelményeket támasztanak kutatóik szorgalmával és zsenialitásával szemben, de természetesen nem kevésbé igényesek, mint az elméleti tudományok; csak Schmoller képzeletében vannak alacsonyabban a megfelelő elméleti tudományoknál. A tudomány rangsora Schmoller értelmében soha nem létezik; a gyakorlati tudományokat nem kell elméletekké “emelni”.
A tudományok nem a “rangjuk”, hanem a megoldandó feladatok alapján különböznek egymástól – amit Schmoller láthatólag figyelmen kívül hagy. Az elméleti tudományoknak a jelenségek együttélésének és egymásutánjának (a törvényeknek!) az általános természetét (megnyilvánulásait!) és a szabályszerűségeket kell feltárniuk és bemutatniuk, míg a gyakorlati tudományoknak a célszerű cselekvés, a jelenségekbe való célszerű beavatkozás elveit kell vizsgálniuk és bemutatniuk. Itt, a feladatok sokféleségében rejlik a különbség az elméleti és a gyakorlati tudományok között, és az utóbbinak az előbbihez való emelkedése egy körülbelül ugyanolyan mélységű gondolat, mintha az építészetben az alapnak a homlokzathoz, vagy akár egy oszlop tőkéjének a piedesztálhoz való “emelkedését” keresték volna, és korszakalkotó forradalomként mutatták volna be az építészet területén. Ahogy értelmetlen lenne megpróbálni a műtétet és a terápiát az anatómiához és a fiziológiához, a kémiai és mechanikai technológiát a kémiához és a mechanikához “emelni”, úgy észszerűen keveset lehet beszélni a gyakorlati tudományoknak a nemzetgazdaságból a gazdasági jelenségek elméletébe való felemelkedéséről.
Minden tudományt fel lehet azonban bizonyos értelemben emelni, azaz tökéletesíteni, de nem úgy, ahogy Schmoller elképzeli, hogy olyan feladatokat rendelünk hozzá, amelyek ellentétesek a természetükkel és más tudományokra hárulnak, hanem úgy, hogy vállaljuk, hogy minden tudományban rejlő feladatokat olyan tökéletes módon oldunk meg, ahogyan azt az emberi tudás állapota megengedi. Természetesen ez a gyakorlati tudományokra is vonatkozik. Ezek is korlátlanul képesek a tökéletességre, de semmiképpen sem a Schmoller által tervezett módon, elméleti tudományokká alakítva őket. Annak érdekében, hogy a gyakorlati tudományok ne legyenek receptgyűjtemények, az elméleti tudományokon kell alapulniuk, amint azt részletesen kifejtettem[1]: műtét és terápia az anatómián és a fiziológián, és nem csak ezeken, hanem, amint azt megmutattam, ugyanakkor a fizikán, a mechanikán, a kémián stb.; mechanikai és kémiai technológia a mechanikán és a kémián, de nem csak rajtuk, hanem a fizikán, a matematikán stb.; és végül a gyakorlati tudományok a közgazdaságtanon (gazdaságpolitika és államháztartás!) elsősorban az elméleti közgazdaságtanon, – de nem csak ezeken, hanem mindazokon az elméleti tudományokon, amelyek ismerete szükséges a közgazdaságtan területén a megfelelő cselekvés elveinek megállapításához.
Az így létrehozott gyakorlati tudományok önmagukban is “rangot” élveznek a tudományok körében – nincs szükségük más “magasságra”, mint az imént leírtra, legkevésbé az elméleti tudományokra.
Schmoller egyike azoknak a tudósoknak, akik leküzdhetetlen ellenszenvvel rendelkeznek az egyes tudományok természetéből eredő összes probléma kezelésével szemben. Ebben a tekintetben egyetlen tudomány sem elég jó neki. A közgazdaságtan elméletét történelmi tudományra, a gyakorlati közgazdaságtant teoretikus tudományra akarja emelni. Ha a terület történésze lenne, akkor a történelmet “természettudománnyá”, ha terapeuta lenne, tudományágát “fiziológiává” tenné, ha botanikát gyakorolna, kétségtelenül arra törekedne, hogy “felemelje” azt a “növényvilág zoológiájává”.
Ő a “problémás természet” prototípusa a tudomány területén.
[1] Vizsgálódások, 257. o.
Carl Menger Intézet 