Még az elméleti közgazdaságtan és a közgazdaságtan gyakorlati tudományainak kapcsolatára vonatkozó megjegyzéseim sem nyerték el Schmoller jóváhagyását. Az elméleti közgazdaságtant úgy jellemeztem, mint azt a tudományt, amelynek tanulmányoznia kell és be kell mutatnia a gazdasági jelenségek általános természetét (a megnyilvánulásokat!) és az általános kontextust (az együttélés és az következmények szabályszerűségeit – a törvényeket!); de úgy is, mint a gazdaságpolitika és az államháztartás elveinek tudományát, a maximákat, amelyek szerint a körülmények sajátosságától függően a nemzetgazdaság gazdaságát a legcélszerűbben lehet támogatni, vagy az állami költségvetést a legcélszerűbben elrendezni.[1] A további magyarázat kedvéért azonban az előbbi és az utolsó két tudomány kapcsolatát úgy írtam le, mint például az anatómiáét és a fiziológiáét, a műtétét és a terápiáét.[2]
Az elmondottak után azt hittem, hogy elég érthetően fejeztem ki magam mindazok számára, akiknek egyáltalán tudományos munkákat írtak. A bőség kedvéért azonban hozzátettem a fenti fejtegetésekhez még azt a megjegyzést, hogy a nemzetgazdaság gyakorlati tudományai maguk is alkalmazhatók a gyakorlatban, és, hogy a fenti tudományokat, valamint a gazdaságpolitikusok és a finanszírozók gyakorlatát ezért nem szabad összetéveszteni, akik között még inkább fennáll ugyanaz a különbség, mint például a műtét és a terápia között, (amelyek egyben gyakorlati tudományok is!) és a tudományosan képzett orvosok gyakorlata, vagy a kémiai és mechanikai technológia, valamint a gyakorlati kémikusok és mechanika tevékenysége között.[3]
Hallgassuk meg most, mit mond Schmoller ezekkel a megjegyzésekkel szemben!
Szó szerint ezt írja: „Természetesen ezek a tudományágak (gazdaságpolitika és pénzügytan), ahogyan azokat általában bemutatják és ahogy a régebbi tankönyvekben kezelik és ahogy visszaélnek velük, ugyanakkor gyakorlati utasításoknak is lennének; a régebbi, részben még mindig használt könyvek nem voltak mások, mint társadalmi-politikai, adminisztratív és pénzügytani receptgyűjtemények. De az újabb idők fejlődése, hogy ezen túlmentek; különösen Roscher második és harmadik kötete, Stein és Wagner Pénzügytana képviseli a legsikeresebb kísérletet arra, hogy ezeket a tudományágakat (gazdaságpolitika és államháztartás!) az elméleti tudományok rangjára emeljék.”[4]
Schmoller ezért a gazdaságpolitika és a pénzügytan hibájának, e tudományokkal való rossz bánásmódnak tartja, ha – mint a régebbi tankönyvekben – „egyidejűleg gyakorlati utasítások is akarnak lenni”? Minden tiszteletem mellett mi más akarna lenni a gyakorlati tudomány[5] a fenti értelemben vett gyakorlati oktatáson kívül? Nincs gyakorlati tudomány, ami önmagában nem más, mint a szó fenti értelmében vett gyakorlati oktatás, és ez alól természetesen a közgazdaságtan gyakorlati tudománya sem kivétel. Céljuk, hogy megtanítsanak bennünket, nemcsak “egyidejűleg”, hanem általában a nemzetgazdaság területén a körülmények sokféleségének megfelelő cselekvés elveire. Tehát mi a gyakorlati közgazdaságtan rossz bánásmódja a “régebbi könyvekben”? Csak egy olyan tudós szemében, akinek elméjében teljes zűrzavar van a politikai gazdaságtan természetét és részeit illetően, tűnhet úgy, hogy a gyakorlati tudományok természetes és azonnali feladatainak a nemzetgazdaságtól való leválasztására való törekvés e tudományokkal való rossz bánásmód.
Természetesen! Schmoller, amint az a fejtegetéseiből kitűnik, a gyakorlati tudományokra a “főleg” szó uralkodó értelmében csak receptgyűjteményként tud gondolni; “a régebbi, részben még mindig használt könyvek, mondja Schmoller, nem lettek volna mások, mint társadalmi-politikai, adminisztratív és pénzügyi receptgyűjtemények.”
Az a tudomány, amely megtanítja nekünk a körülmények sokféleségének megfelelő cselekvés alapelveit, maximáit, tehát a receptgyűjteménynek megfelelő gyakorlati utasítás? Sohmoller csak gazdasági receptgyűjteményként tudja elképzelni a nemzetgazdaság célszerű fenntartásának a helyi és időbeli feltételek sokféleségének megfelelő elveinek tudományát, vagy pontosan az állami költségvetés célszerű szervezésének elveit? A sebészet és a terápia gyakorlati tudományok, tehát receptgyűjtemények? A technológia egy receptgyűjtemény?
És a régebbi, részben még mindig használt közgazdasági és pénzügyi könyvek Roscher, Wagner és Stein műveinek kivételével nem voltak mások, mint társadalmi-politikai, közigazgatási jogi és pénzügyi receptgyűjtemények?
Milyen mélyen kell lennie a szerzőnek a gazdaság gyakorlati tudományainak lényegébe és a vonatkozó irodalom ismeretébe betekintenie, hogy egy ilyen kinyilatkoztatás lehetséges legyen!
[1] Vizsgálódások, 9. és 245. o. ff.
[2] A. a. 0. 246.o.
[3] Uo., 245. o. ff.
[4] Évkönyv, a.a. O. 245. o
[5] A gyakorlati tudományokat számos helyen úgynevezett művészeti tanításoknak nevezem, és ezért úgy gondolom, hogy elég érthetően fejeztem ki magam mindenki számára, aki meg akar érteni engem.
Carl Menger Intézet 