Tóth András: A pénz és az állami pénzverési monopólium kialakulása (1. rész)

Infláció vagy árstabilitás?

Korunk legfontosabb kérdése, hogy a jegybankok egyre gyorsabb ütemben növekvő pénzteremtése inflációt okoz-e, vagy fenntartható-e a pénzteremtés ellenére az árak stabilitása? Ebben a sorozatban erre keressük a választ.

Visszamegyünk a gyökerekig: miként alakult ki a világ mai pénzügyi rendszere, s milyen belső feszültségei vannak? Mik a pénztörténet állomásai, és mivel gazdagította a pénzről szóló közgazdasági gondolkodást Carl Menger, az osztrák közgazdaságtani iskola alapítója? Végül, ezek áttekintése után a mai korra próbáljuk meg alkalmazni az osztrák közgazdasági iskolának a 19. század utolsó harmadában és a 20. század első felében kialakított pénzfelfogását.

A pénz története a legősibb civilizációkhoz nyúlik vissza

Pénz, hitelpénz, piac és állam kapcsolata elszakíthatatlan a civilizációk kialakulásától.

Már a legrégibb ismert civilizációban, a sumér városállamok korában is együtt járt a pénz, a hitel, a piac és állam szinte kigubancolhatatlan összefonódása.

A sumér városállamok centralizált templomgazdaságok voltak, egy harcos elittel összefonódott vallásos elit uralma alatt. A centralizált templomgazdaságok begyűjtötték, amit termeltek, és újraosztották a termelők között, de olyan módon, hogy az uralkodó elit kihasította belőle a saját luxusfogyasztását fedező részt.

Ennek a centralizált gazdaságnak a része volt, hogy az uralkodó elit a maga ellenőrzése alá vette az évezredek óta egyre bővülő közelebbi és távolabbi cserekereskedelmet. Ennek révén próbáltak meg hozzájutni további erőforrásokhoz, a sumér civilizáció fenntartásához szükséges tárgyakhoz, illetve beszerezni az uralkodó réteg privilegizált helyzetét kihangsúlyozó értéktárgyakat és luxus fogyasztási cikkeket.

De az élénk kereskedelmi élet nemcsak az elitet szolgálta. A kereskedelem utat nyitott a kisembereknek is arra, hogy azt a helyzetük javítására használják fel.

A sumér városok kereskedelmének legfontosabb tételei feldolgozott élelmiszerek és textiltermékek voltak, amelyeket arra specializálódott műhelyekben készítettek. A mezőgazdasági termelőknek azonban csak részletekben kellett befizetni terményadójukat a központnak, s a náluk őrzött termékfelesleget hitelbe kiadták műhelyeknek, akik exportra dolgoztak s a haszonból részesültek. A korai sumér városállamokban „pénz” nélkül is kifejlődött a hitel, a haszon és a kamat intézménye.

A fémpénz kialakulása a piaci kereskedelem fejlődéséhez kötődött

A fentebb vázolt távolsági kereskedelemben jelennek meg először – már az időszámítás előtt 3-4 ezer évvel – a nemesfémek „pénzként”. Mezopotámiai kereskedők Egyiptomban és a Hettita birodalomban arany és ezüst tömbökkel rendezték el számláik egyenlegét.

A ma is általánosan ismert és még használt pénzérmét azonban csak később, az időszámítás előtti 7-8. században találták fel, ekkor viszont szinte egyidőben Kínában, Indiában és Kis-Ázsiában, a mai Törökország területén.

Hérodotosz görög történetíró Krőzus lüd királyhoz kötötte az első pénzérme verését; a legújabb régészeti kutatások azt valószínűsítik, hogy a pénzverés feltalálása a Lüd Királysággal szoros kereskedelmi kapcsolatot tartó kisázsiai görög kereskedő városokhoz köthető, elsősorban Milétosz-hoz és Ephezosz-hoz.

Kezdetben arany és ezüst keverékéből vertek pénzt. A partmenti görög kereskedő és iparűző városokban és a velük szoros kereskedelmi kapcsolatban álló Lüd Királyságban több száz fajta, különféle értékű pénzt vertek, ami utal egyfelől arra, hogy milyen nagy volt a pénzérmékre a kereslet, másfelől pedig, hogy a pénzérmék használata a mindennapi cserekereskedelem eszköze volt a piactereken a kisebb és nagyobb értékű vásárlások során. Mindez azt valószínűsíti, hogy

Arisztotelésznek volt igaza, aki a pénzérme feltalálását a görög városok piacához, az agorához kötötte.

Időszámitásunk előtt 550 körül megjelentek az első csak ezüst, vagy csak aranyból vert pénzérmék. Egy évszázaddal később kezdődött meg a bronzérmék verése, ami a kisebb kereskedelmi ügyletek lebonyolítására alkalmas pénzérme volt.

Az állam hamar monopóliumává tette a pénzverést, és belekezdett a pénzrontásba is

A pénzérme feltalálása után, a pénzverés nagyon gyorsan az egyik legféltettebb uralkodói monopóliummá vált. A pénzverés az egyik legfontosabb bevételi forrását jelentette a kincstárnak: az uralkodók zsebre tették a kamara hasznát, a pénzveréshez felhasznált nemes fém egy részét „munkadíjként”.

Azonban

az uralkodók ritkán elégedtek meg a pénzverés után járó haszonnal. Sokszor pénzrontással is próbáltak pluszjövedelemhez jutni,

különösen, ha éppen hadba vonultak, fényes palotát építettek, vagy a szokásosnál is fényűzőbb életet éltek, s emiatt költségeik magasabbak voltak, mint bevételeik.

A pénzrontás azt jelentette, hogy csökkentették a pénzérme arany és ezüst tartalmát, miközben megkövetelték, hogy mindenki névértéken fogadja el őket. Azonban, ahogy Budán is csak egyszer volt kutyavásár, úgy a való életben sem lehet megúszni olcsón a pénzrontást.

A pénzrontás következménye a pénz elértéktelenedése, az infláció volt, a kereskedelemre alapozott gazdasági élet leállása, ami hosszú távon sokkal több kárt okozott a kincstárnak, mint amennyit nyert vele.

Az ókori Róma bukásának egyik oka, hogy a császárok folyamatos pénzrontással tudták csak előteremteni a hadsereg finanszírozásának költségeit. A pénzrontás nyomán azonban lassan felszámolódott a korábban virágzó kereskedelmi élet a birodalom által uralt mediterrán medencében. Végül Diocletianus császár kénytelen volt árkontrollt elrendelni és bürokratikus úton megszervezni a termelést azokon a területeken, amelyek fontosak volt a hatalom szempontjából. De ennek következménye a birodalom szétesése lett önellátó régiókra, amelyek számára egyre nagyobb terhet jelentett a birodalmi adó és munkakényszer. A legyengült és gazdasági értelemben elszegényedett, régiókra hullott birodalom, amelynek területeit korábban ezer szállal kötötte össze a virágzó és gazdagságot teremtő kereskedelem, végül barbár népek támadásának áldozatává vált.

Ez a cikk a Carl Menger Intézet inflációról és árstabilitásról szóló sorozatának első része. A következő részben a Római Birodalom bukását követő sajátos európai pénzfejlődést tekintjük át.

One thought on “Tóth András: A pénz és az állami pénzverési monopólium kialakulása (1. rész)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: