Carl Menger 1840-ben született Galíciában, Neu-Sandec városában, amely város ma Lengyelország része, de akkor az Osztrák Császársághoz tartozott. Egyetemi tanulmányai befejeztével gazdasági újságíróként a tőzsdéről és a piacok helyzetéről tudósított az Osztrák kormány lapjának, a Wiener Zeitungnak.
Ifjúkora egybeesett az Osztrák Császárság liberális fordulatával, a gazdasági és kulturális fejlődést akadályozó feudális kötöttségek felszámolásával. Az angol szabadkereskedelmi modell átvétele az Osztrák Császárságban – s egész kontinentális Európában is – iparosodással, polgárosodással, sosem látott gazdasági fellendüléssel járt együtt.
Ugyanakkor a német szellemi életben egyre erősebb hangot kaptak azok a közgazdasági irányzatok, amelyek szembefordultak a szabad piacgazdaság angol modelljével, s az azt megalapozó klasszikus közgazdaságtannal, Adam Smith és David Ricardo elméleteivel. Mai kifejezésekkel élve, az „ortodox” angol közgazdasági tanokkal szemben egyre népszerűbbek lettek azok a liberalizmussal, a szabad piaccal és a szabad kereskedelemmel szemben kritikus „heterodox” közgazdasági elméletek.
A mai baloldal antikapitalizmusának előfutárai
Az új hetedorox tanok követői kihasználták a szabad kereskedelem elleni fellépésükben az angol klasszikusok racionális haszonszerzésre törekvő emberképének egyoldalúságát és értékelméletének alapvető hibáját, miszerint a piacon egyenlő értékek cseréje folyik, amely érték mércéje az adott áruk termelésének költsége. Adam Müller az iparosodás, a fejlődés nyomán a fellazuló erkölcsök ellen lázadt fel, s romantikus antikapitalistaként a piac korlátozásában, a céhes szabályozáshoz hasonló piaci szabályozás érdekében érvelt a közösség védelmében. Friedrich List amellett érvelt, hogy a szabadkereskedelem csak a fejlett angol ipar dominanciáját erősíti. A fejlett angol ipar a fejletlen országokat, mint amilyenek a XIX. század első felében a német fejedelemségek voltak, kizsákmányolja, megakadályozza fejlődésüket. List ipari védővámokkal és az állam ipartámogatása révén remélte megvédeni a születő német ipart és versenyképessé tenni az angol iparral.
Marx azt állította, hogy a piaci csere egy új, körmönfont kizsákmányolási forma, amiben a tőke tulajdonosok elsajátítják a munkásoknak járó érték egy részét, mert eltérő a munkaerő áráért fizetett csereérték és a munkás által megtermelt érték. Az ún. Német Történelmi Iskola közgazdászai pedig a „szociális császárság” programját hirdették meg, s amellett érveltek, hogy az államnak kell fellépnie a kapitalizmus visszáságainak enyhítése érdekében. Tagadták, hogy a piacnak lennének általános törvényei, s úgy vélték, hogy a történelmi fejlődés során kialakult sajátos nemzeti kultúrák és intézmények határozzák meg az országok fejlődését. Ennek jegyében tagadták a kor meghatározó liberális eszméit, s a császárságtól remélték, hogy az egységes, igazságos és hatalmas Németországban korlátozza a spekulációt és a kapitalizmust, és biztonságot ad minden németnek a jóléti állam megteremtésével.
A német szellemi élet anti-liberális irányzatai mellett a progresszív – ma talán úgy mondanánk: az „együttérző” – liberalizmus térhódítása Angliában is veszélyeztette a piaci társadalom szabadságát. John Stuart Mill, a klasszikus közgazdaságtan utolsó jelentős képviselője eljutott az együttérző liberalizmus megalapozásáig: addig, hogy ketté lehet választani a termelés és az elosztás szféráját, fenn lehet tartani a piacgazdaság szabad működését jelentős állami újraelosztás mellett.
Menger és a közgazdaságtan újrafogalmazása
Menger célja az volt, hogy kihúzza a szőnyeget a különféle heterodox elméletek alól a közgazdaságtudomány újraalapozásával, Adam Smith egyoldalú emberképének és hibás értékelméletének kijavításával. Azt akarta bebizonyítani, hogy a piac kialakulása logikus következménye az emberi tudásvágynak és biztonságra törekvésnek, s a szabadpiac a lehető legjobb eszköze minden egyes ember vágyainak lehető leghatékonyabb kielégítésének.
Menger a hetedorox kritikákkal szemben új alapokra helyezte a közgazdaságtant, immár valóságos, a mindennapi életből ismert emberképre alapozva. Ebből az emberképből kiindulva bemutatta, hogy egy valóságos, hús-vér, tökéletlen, de tudásszomjjal rendelkező, újítani képes és vágyakkal rendelkező emberképből kiindulva miként lehet felépíteni azt az oksági láncot, amely elvezet a magántulajdon, a csere, az egymástól függetlenül termelők hosszabb-rövidebb termelési láncaihoz: a piacgazdasághoz.
Adam Smith-hez hasonlóan ő sem azt akarta kimutatni, hogyan tudnak kevesek gazdagok és sikeresek lenni: az érdekelte, hogy mi a titka annak, hogy a népek gazdagok lehetnek, s a lehető legtöbben jól éljenek – vagyis képesek legyenek az általuk vágyott igényeik kielégítésére. Célja azt volt, hogy bebizonyítsa, hogy az eredeti liberális program, vagyis a szabadkereskedelem biztosítása és a minimális állami szerepvállalás a lehető legjobb eszköze a népek gazdagságának elérésére, míg a heterodox piacszabályozás, piackorlátozás, állami beavatkozás pont ellentétes eredményhez vezet: kevesek monopolpozíciójához, ami éppen a többség kárára valósulhat meg. Az ezzel járó növekedési veszteség a többség számára jelenti azt, hogy szegényebb lesz, s hogy nem állnak rendelkezésére azok az anyagi javak, amelyeket szeretne elérni biztonsága, jóléte biztosírására, vágyainak kielégítésére.
A barbárságból a szabad és békés együttműködésen át vezet ki az út
Menger 1871-ben megjelentetett, Grundsätze der Volkswirtschafslehre (A közgazdaságtudomány alapjai) című könyveben kezdte meg a közgazdaságtan újraalapozását. A könyv beletartozik azoknak a XIX. századi nagy világmagyarázó könyveknek a sorába, amelyek azt kívánták felfejteni, hogyan és miért alakult ki a modern piaci és ipari társadalom, s amelyek választ kerestek arra, miként lehet a legjobban működtetni ezt a szokatlan, új, állandóan változó s emiatt gyakran félelmetesnek tűnő társadalmi rendszert.
Menger könyvének vezérmotívuma, hogy az emberi történelem igazi hajtóereje az emberek törekvése biztonságra, a tudásvágy, az innováció és az együttműködés, s nem a konfliktus, mint például Marx elméletében. Kimutatja, hogy teszi lehetőve a piaci csere az emberek közötti egyre kiterjedtebb együttműködést az egyre mélyebb munkamegosztás formájában. Menger ennek nyomán azt kívánta demonstrálni, hogy a piaci cserén alapuló kereskedelmi társadalomnak nincsenek olyan feloldhatatlan belső ellentmondásai, amelyek óhatatlanul az összeomlásához vezetnének.
Menger könyvében, bár a hetedorox közgazdasági nézetek ellen irányul, nem a hetedorox nézeteket támadja. Fő célja a smith-i/ricardói klasszikus közgazdasági iskola két legfontosabb hibájának: az egyoldalú emberképnek és a hibás értékelméletnek a kijavítása. Ennek alapján akarta újraépíteni a közgazdaságtudományt, annak érdekében, hogy támadhatatlan és logikailag kikezdhetetlen legyen a klasszikus iskola legfontosabb üzenete: a piac, a „láthatatlan kéz” a lehető legjobb eszköze annak, hogy az emberek és a nemzetek gazdagodjanak és békében éljenek egymással az emberek közötti munkamegosztás, azaz együttműködés ezer és millió szállal összekötött láncain keresztül. S hogy annak feltétele, hogy az emberiség kiemelkedjen a barbárság állapotából – ahogy Adam Smith megfogalmazta –, semmi más, mint béke, alacsony adók és toleráns igazságszolgáltatás az állam részéről. A többiről a dolgok természetes folyása gondoskodik. Ha viszont a kormányok beavatkoznak a gazdasági életbe, akkor nemcsak megakadályozzák a fejlődést, de a kormányzás óhatatlanul elnyomó és zsarnoki hatalommá válik.
Carl Menger Intézet 