A vállalkozó ember és a piaci siker
Menger úgy építette fel közgazdasági elméletét, hogy visszament az általa inherensnek gondolt emberi tulajdonságokig, s azokból kiindulva, azokból fakadó logikus következményként írta le a piac gazdaság kialakulását és törvényeit.
Menger kiindulópontja a cselekvő, gondolkozó és előre tervező ember, akinek vágyai együtt nőnek tudásával.
Menger számára a fejlődés motorja az emberi gondolkodás előre haladása, új összefüggések felfedezése és ennek nyomán az emberi vágyak növekedése. Az emberi gondolkodás előre haladása, azaz az innováció teszi lehetővé, hogy emberi közösségek és háztartások egyre többet termeljenek: többet annál, ami saját szükségleteik kielégítésére kell. Ekkor jön létre a piac, a feleslegek elcserélésére más emberi közösségekkel, háztartásokkal.
Menger szerint a csere két fél között azért történik meg, mert az egyik fél többre értékeli azt a tárgyat, amit a másik kínál elcserélésre, mint a sajátját, és fordítva. A cseretárgyak értékét egyfelől a másik fél által kínált tárgy iránti megszerzési vágy intenzitása határozza meg, amely szubjektív és helyzetfüggő, másfelől pedig az, hogy a cserére vágyónak mennyire nincs szüksége az általa felkínált cseretárgyra, amely szintén szubjektív értékítélet tárgya és helyzetfüggő. A helyzetfüggés legfontosabb faktora az adott helyen a cserére kínált termékek kínálata bősége vagy éppen annak hiánya. Ezt a szubjektív értékítéletektől függő és csak az adott helyzetben érvényes értéket fejezi ki a marginalitás, vagy a határhaszon fogalma. De a végső ár kialakulásában mindig van szerepe az alkunak és az ügyességnek is.
Az állandósuló piaci csere révén alakul ki a munkamegosztás. Menger munkamegosztás alatt azt érti, hogy egyes emberek, háztartások, akár nagyobb közösségek specializálódnak bizonyos termékek termelésére, munkaszakaszok elvégzésére, amit áruként közvetlenül a piacra termelnek eladásra.
Az állandósult piacon a munkamegosztás egyre mélyebbé válása nyitja meg az utat a komplex termékek és egyre hosszabb gyártási/beszállítói láncok kialakulásának.
Mengernél a profit forrása a vállalkozó azon ötletének, innovációjának a megvalósulása új vagy jobb termék vagy szolgáltatás formájában, ami elnyeri a fogyasztók tetszését – legalább annyira, hogy hajlandók olyan áron megvenni, ami fedezi az áru előállításának költségeit és a profitot. Ugyan a vállalkozó a profit érdekében vág bele a termelésbe vagy szolgáltatás nyújtásába, de a vállalkozó sikere attól függ, hogy az általa kitalált termékre vagy szolgáltatásra van-e vevői igény, fizetőképes kereslet. A mengeri rendszerben a profit realizálásának az a féltétele, hogy hasznos legyen valakik számára a piacra vitt áru/szolgáltatás legalább annyira, hogy a termékért/szolgáltatásért adott ellenérték fedezze az előállítás költségeit és a minimálisan elvárható profitot. Vagyis a profit a remélt fogyasztó tényleges vásárlási döntései határozzák meg. A vállalkozó, a “tőkés” rizikója, hogy előre nem látható siker reményében fog bele a vállalkozásba, egy termék előállításába vagy szolgáltatás nyújtásába, remélve, hogy előzetes kalkulációja bejön. Ha a termék/szolgáltatás eladási ára nem fedezi a profitot és a termelési költségeket, akkor a vállalkozó előbb-utóbb kénytelen felhagyni a termeléssel/szolgáltatás nyújtásával.
Menger szerint minden ember számára a legfontosabb tőkéje saját emberi erőforrásai: a képessége a körülmények mérlegelésére, innovatív gondolkodásra, előrelátásra, valamint az a képessége, hogy ötletei megvalósításába belefogjon. Ehhez társulnak az élet során megtanult és megszerzett szakismeretek, továbbá az egyén által kialakított reputációs és emberi kapcsolathálók is. Ezzel a személyes tőkével ugyanúgy lehet gazdálkodni, fejleszteni, mint a pénzben kifejezhető értékű materiális (anyagi) tőkét. Ami ez utóbbit, vagyis azt a vagyont illeti, ami az adott ember rendelkezésére áll, Menger meglátása szerint a hitel megjelenése a modern piacgazdaságban forradalmi hatású: minél bővebb és könnyebb hitelhez jutni, annál könnyebben válhat az innovatív és cselekvő ember vállalkozóvá, illetve siker esetén “tőkéssé”.
Kizsákmányolás helyett közös érdek és alku: Menger ki nem mondott társadalomképe
Menger ún. marginális elméletének is megvannak a maga társadalom-szociológiai és politikai következményei, bár ezeket Menger sose írta le. Ő csak a közgazdaságtudomány keretében gondolkodott, s nem lépett ki a tiszta piac elméleti keretéből közgazdasági elméleti modelljének felállításakor.
A mengeri elmélet szerint nincs kizsákmányolás, mert az “értéktöbblet”, a profit forrása a vállalkozó által megvalósítani kívánt újdonság, innováció, helyzetfelismerés. Munkásnak lenni nem jelenti azt, hogy az ember törvényszerűen kizsákmányolás áldozata: azt jelenti, hogy egy ember értékes szolgáltatást nyújt munkaereje formájában, amire viszont a vállalkozónak szüksége van az innovatív ötlet megvalósításához. Ezért nincs antagonisztikus ellentét munkások és vállalkozók (“tőkések”) között, hiszen közösen érdekeltek a termék/szolgáltatás sikerében. Mindketten csak abban az esetben remélhetik a sikerüket, ha olyan áru kerül a piacra, ami elnyeri a vásárlók tetszését. Csak ekkor remélheti a vállalkozó, avagy a tőkés, hogy haszonnal térül meg a termelésbe fektetett tőkéje, a munkás pedig, hogy biztonságban lesz a munkahelye és emelkedhet a fizetése.
Ugyanakkor ez a közös érdek nem jelenti azt, hogy zavartalan az együttműködés vállalkozók és munkavállalók között: kapcsolatunkban mindig benne van az alku eleme. A munkavállaló folyamatosan próbálja felfelé alkudni bérét, s ha ebben sikertelen, akkor más munka után néz; a munkáltató is próbálja az alku során lejjebb vinni a munkavállaló bérét, ezzel növelni hasznát, de a vállalkozónak a munkavállaló szaktudására, munkájára való rászorulása határt szab a bér lenyomásának. Közgazdasági értelemben ezért együttműködés és konfliktus egyszerre jellemzi a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatát, s ezért nincs közgazdasági oka antagonisztikus ellentétüknek.
A másik fontos társadalom-szociológiai következménye a mengeri közgazdasági elméletnek, hogy a munkáslét nem kasztszerű örök sors, hanem nyitott a vállalkozóvá, illetve siker esetén tőkéssé válás útja egy szabad piaci társadalomban. Minél bőségesebb a rendelkezésre álló hitel és kevesebb a vállalkozóvá válás akadálya, annál inkább lehetséges az ilyen életútváltás. S persze ez a tőkésre is igaz: a sikertelen vállalkozó, bukott tőkés számára, ha vagyonát felélte, mert tervei nem nyerték el a vásárlók tetszését, nincs más út, mint a munkavállalói életútra való visszatérés. Ezért nincs közgazdasági oka a „munkásosztály” és a „tőkésosztály” létének sem, ahogy Marx elképzelte.
A piac felszámolása a fogyasztót és a munkavállalót is megfosztja hatalmától saját sorsa felett, nemcsak a “tőkéseket”
Végül politikai értelemben a mengeri közgazdaságtan logikája azt sugallja, hogy a szocializmus egy rossz utópikus álom. A munkavállalók szempontjából a piac felszámolása pont attól fosztaná meg őket, ami a legfontosabb tőkéjük: a szaktudásuk értékétől. A munkavállaló számára szaktudása értékét nem más adja, mint hogy a vevők kegyeit kereső vállalkozó (tőkés) rászorul a minőségi és hibátlan termelésre, amelyhez elengedhetetlen az elkötelezett és magas szaktudással rendelkező munkavállaló. Viszont a szocialista társadalomban a vevők keresletét kiváltja a központi tervező állam bürokratikus szabályozása, ekkor pedig a vállalatok menedzsmentjét többet nem érdekli a minőségi termelés, melynek következtében leértékelődik a szaktudás szerepe. A piac felszámolása és az állami tervezés megfosztja a fogyasztókat attól a hatalmuktól, hogy vásárlási döntésükkel megszabják, hogy mit és hogyan termeljenek a “tőkések”. (Ezt a gondolatmenetet Dávid Jánostól vettem át, aki egyetemi tanáromként a szaktudás leértékelődését tartotta a szocializmus legnagyobb bűnének a munkás önbecsülés szempontjából.)
A munkavállalók azért is rosszul járnak a piac hiányával, mert akkor a diktatórikus hatalmat gyakorló központi tervező egyéni ízlése és vágya döntik el a termelés irányát, függetlenül a fogyasztók igényeitől. A piacgazdaság Menger által felismert jellegzetességét, miszerint a termelés a tudásnövekedésre, illetve a vállalkozók felismeréseire és merészségére alapozva dinamikusan bővül, felváltja a központi tervező merev rendszere. A szocializmus csak azokon a szűk területeken dinamikus, ahol a központi tervező valamilyen cél érdekében dinamizálja a termelést. Ennek a következménye pedig áruhiány, szegénység és kiszolgáltatottság.
Írta: Tóth András
Carl Menger Intézet 