A Biblia gazdaságtana II.: a magántulajdon

A Biblia természetesnek és helyesnek tartja a magántulajdonon és munkán alapuló gazdaságot.

Miután Ábrahámnak nem volt utódja, valahogy gondoskodnia kellett javai sorsáról a halála után, ezért leghűségesebb szolgáját, Eliezert a fiává fogadta, és ezzel megtette örökösévé (1Móz 15. 2). Időközben azonban megszületett Izsák, és ezzel az öröklés joga rá szállt. Ez a történet jól mutatja, a Biblia mennyire fontosnak tartja, hogy a magántulajdonnak bármi áron legyen gazdája. Az ókori Közel-Keleten bevett szokás volt, hogy örökös híján a gazda kedvenc szolgáját tette meg örököséül, ha viszont időközben mégis született örökös, ez a döntés érvényét vesztette.

Amikor a zsidók Kánaán földjére léptek, a földet törzsenként, klánonként, családonként osztották el. Igaz, a föld nem volt klasszikus értelemben magántulajdon, hiszen végső tulajdonosa Isten, de eladható és örökölhető volt (1Móz 25.23). Érdekes módon ennek nyomai a mai Izraelben is felfedezhetőek, ahol minden földterület hivatalosan az Izraeli Földalap tulajdonában van.

A magántulajdon szentsége

A magántulajdonhoz fűződő jogra utal a „Ne lopj!” parancsolat, és ugyanezt fogalmazza meg még erősebben és szigorúbban az utolsó, 10. parancsolat: „Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé.” Ezekből leszűrhetjük, hogy a törvényesen szerzett tulajdon védett, a rablásból származó vagy más tisztességtelen módon szerzett tulajdon nem. A lopásért vagy egyéb, akár akaratlan kárért kárpótlás jár, ami magasabb, mint az okozott kár. Nyilván nem lehetett ritka, ha a szöveg több helyen is külön megemlíti a birtokhatárt jelző tábla áthelyezésének tilalmát (5Móz 19.14, 5Móz 27 .17, Jób 24. 2, Péld 22.28).

Nábót szőlőjének történetéből (1Kir 21.1-29) kiderül, hogy a tulajdonjogot még az uralkodó sem vonhatja kétségbe. Ez a történet egyben arra is magyarázat, miért megalapozott nemcsak a tettet, hanem már a kívánást is tiltani, ahogy a 10. parancsolat teszi, mert akiben felmerül a rossz iránti kívánság, az előbb-utóbb tettre válthatja.

Egy másik történet, amit az Újtestamentum mond el, arról szól, hogy egy ember munkásokat vesz fel a szőlőjébe, és tíz pénzt ígér a napi munkáért. Később, ahogy látja, hogy kevés az ember, újabb, majd még újabb munkásokat toboroz. Mire vége a munkaidőnek, van, aki az egész napot átdolgozta, van, aki mindössze egyetlen órát. Az előbbiek megrökönyödésére azonban ezek is ugyanannyit, tíz pénzt kapnak. Ebből a történetből megtudhatjuk, hogy a tulajdonos szabadon rendelkezhet a vagyonával, hogy a szerződés a körülményektől függetlenül kötelező érvényű, és hogy mivel a bér a munkáltató és munkavállaló megegyezésén múlik, azonos munkáért nem törvényszerűen jár azonos bér (Mt 20.1-15).

A tulajdon ellen maga Jézus sem érzi hivatottnak magát fellépni. Lukács evangéliuma egyik története szerint (Lk 12.13-15) egy ember arra kérte Jézust, parancsolja meg, hogy a testvére ossza meg vele az örökségét. Tekintélye folytán Jézusnak meg lett volna rá a hatalma, hogy egyenlően ossza szét köztük a vagyont, de elutasította, mondván, őt senki nem jogosította fel, hogy bíró legyen közöttük.

Adó és adóztatás

Kezdetben az egyetlen adó a fejadó volt (2Móz 30.11-16), amit minden 20 évnél idősebb férfinak meg kellett fizetnie, és aminek az összege mindenki számára azonos volt. Mai szemmel az egykulcsos adót tekintjük igazságosnak, hiszen mindenki a jövedelme arányában fizeti, az ötszázezres jövedelem után ötször annyit, mint havi százezer forint után: az adó tehát az elért eredményhez igazodik. Az ótestamentumi korban azonban, mint szó esett róla, jóformán nem voltak gazdasági korlátok. Nem volt közoktatás, de a családi kötelezettségek közé tartozott a gyerekek alapvető oktatása, így bárki előtt ugyanazok a lehetőségek álltak. Azonos feltételek és lehetőségek birtokában pedig igazságtalan lett volna annak arányában adóztatni, ki mit ért el.

Salamon állama és adórendszere már sokkal jobban hasonlít a maihoz: kifejezetten súlyos adókat vetett ki, amiből fényűző építkezéseit és kereskedelmi útjait finanszírozta.

Az újtestamentumi korban a Római Birodalom garantálta a tulajdonjogokat, mérsékelt adókat vetett ki és viszonylagos gazdasági szabadságot biztosított. Ezt támasztja alá, hogy az Újtestamentum elvei sem különböznek jelentősen.

Tulajdon és termelés

A Máté evangéliumában olvasható tálemtumokról szóló példabeszéd (Mt 25.14-29) egy kvázi kapitalista típusú üzleti logikát ír le. Példának állítja be azokat, akik nagy pénzt fektettek be, és azt sikeresen megduplázták. Az, aki az isteni adománnyal mit sem kezdett, veszteséget szenved, ez a büntetése. Az aktív üzletember kerül itt szembe a gyáva és lusta emberrel, aki a párnacihában tartja a pénzét.

Röviden összefoglalva, a Biblia gazdasági modelljének lényege, hogy a termelést és az értékesítést teljesen a piaci viszonyokra hagyja, míg a munkaerő felhasználására, a földosztásra és a pénzügy szerepére vonatkozó törvények szigorúan meg vannak szabva annak érdekében, hogy mindenki számára biztosítsák a jövedelem és a vagyon minimális szintjét.

Írta: Radácsy László. A sorozat első részét lásd itt. A harmadik, befejező részében a jótékonyság bibliai értelmezéséről lesz szó.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

<span>%d</span> bloggers like this: