Tóth András: Kornai János, a tiszteletbeli osztrák közgazdasági gondolkodó

A létező szocializmus legfontosabb kritikusa

A néhány napja elhunyt Kornai János a véres és tragikus fordulatokban gazdag 20. század második évtizedében, 1928-ban született. Édesapja a holokauszt áldozata lett, míg Kornai szerencsésen megélte a számára valóban felszabadulást hozó szovjet csapatok megérkezését. Nem csoda, hogy a nácizmus által halálra szánt ifjú a felszabadulás után kommunista lett. Azonban a Rákosi-korszak látványpereinek egyike felnyitotta a szemét, s pályát váltott:

az addig kommunista újságíró kutatónak állt 1955-ben, tudományos munkássága pedig egyre jobban eltávolította a szocialista modelltől.

Kutatói pályája kezdetén még a szocialista rendszer óvatos piacosítása mellett érvelt, s ennek révén egyik szellemi előkészítője volt a kádári óvatos és szelektív reformoknak, a Rákosi-korszakhoz képest jólétet és gyarapodást hozó gulyásszocializmusnak. Azonban éles szemét nem kerülte el a legvidámabb barakk szomorú állapota, s a létező szocializmus legfontosabb modern kritikusa lett. A szocializmus: hiánygazdaság, és ennek elkerülhetetlen és a szocialista rendszeren keretein belül megoldhatatlan okai vannak – tárta fel kutatói munkásságával.

Gondolkodói pályája óhatatlanul egy olyan tudományos vízió felé vezette, amely vízió legjobban a Carl Menger által alapított, piacpárti osztrák közgazdasági iskola felfogásához áll közel. Az osztrák iskola volt az, amelynek legnagyobb alakjai, mint Eugen von Böhm-Bawerk és Ludwig von Mises a századfordulón és a korai húszas években felvették a kesztyűt az egyre népszerűbbé váló marxista ideológiával szemben, kimutatva, hogy az olyan mély belső ellentmondásokra épül, ami miatt tudományos szempontból tarthatatlan, megvalósulási szempontból pedig kizárólag tragédiához vezethet.

Kornai a létező szocializmusban szerzett tapasztalatai alapján jutott el ugyaneddig:

korunk egyik legnagyobb piacpárti gondolkodója lett, akinek elemzései a szocializmus rendszerszerű hibás működéséről megkerülhetetlenek azok számára, akik valóban meg akarják érteni, miért működésképtelen és emberellenes a marxi szocialista utópia.

A szocializmus és a kapitalizmus ideális rendszereinek elemzésére és összehasonlításaira kidolgozott elméleti metaforái, mint a „hiány” és „többlet-gazdaság”, a „puha” és „kemény költségvetési korlát” további kutatások számára jelentettek fontos kiindulópontot és elméleti keretet. Ma már szinte nincs is olyan közgazdasági tankönyv, amely ne ezeket a kategóriákat használná a szocializmus elemzésére.

Kornai és az osztrák közgazdaságtani iskola

Miután Kornai a szocializmus utópisztikus ígéretének valóságos problémáival nézett szembe, nem véletlen, hogy

Kornai írásaiban rendszeres kiindulási pont a Menger vezette bécsi közgazdasági tanszéken diplomát szerzett Hayek és Schumpeter munkássága,

akik az osztrák iskola két legnagyobb tudományos karriert befutott, s a modern közgazdasági gondolkodás által is elismert gondolkodói. Kornai hatalmas intellektusát mi sem mutatja jobban, hogy önálló gondolkodóként eljut oda, ahova Menger és talán őt leghűségesebben követő Mises eljutott, miközben – könyvei és cikkei hivatkozásjegyzékei alapján – úgy tűnik, hogy az ő munkásságukat nem követte olyan alaposan, mint Schumpeterét vagy Hayekét.

Kornai életének egyik utolsó fontos könyve a Dynamism, Rivalry, and the Surplus Economy (Dinamizmus, verseny és a többletgazdaság). Nem nehéz kitalálni, hogy a könyv fő témája a szocializmus (állami tervgazdaság) és a kapitalizmus (piacgazdaság) összehasonlítása: a hiány gazdasági rendszerének összevetése a többlet rendszerével.

A szocializmus hiányt termel, a kapitalizmus többletet. Ennek a különbségnek az alapvető oka Kornai szerint, hogy a szocializmusban nincs lehetőség és tér az innovációra,

kivéve, ha azt fontosnak tartja a centralizált tervező állam valamilyen politikai cél érdekében. Azonban nincs tér a vállalkozók előtt, akik funkciója a felfedezések innovatív módon való alkalmazása a gazdaságban. Ezzel szemben a kapitalizmus legfontosabb sajátossága, hogy teret ad a vállalkozónak, hogy piacon, a fogyasztók számára hasznos módon megvalósítsa saját vagy mások felfedezéseit egy decentralizált gazdaságban.

Kornai kutatói módszere pont az ellentéte Mengerének, de a végén pont ugyanoda jut el, ahonnan Menger kiindul. Menger kiindulópontja, hogy a közgazdasági elméletnek azokat a törvényszerűségeket, ok és okozati összefüggéseket kell felfedezni, amelyek az emberi viselkedésből fakadnak; Kornai előbb igyekszik felfedezni a gazdaság tényeit, majd a nyilvánvaló különbségek okainak felfedezésére indul, s így jut el a végén oda, hogy eltérő intézményrendszereknek eltérő törvényszerűségei vannak, eltérő ok és okozati láncolatot indítanak be, amelyek különbözőképpen befolyásolják az emberi gazdasági cselekvést.

Mengernél a kiindulópont az ember képessége az invencióra és az innovációra, a vállalkozói magatartásra a gazdasági cselekvés során. Innen kiindulva bontja ki azt a logikai sort, amely kimutatja: annak, hogy a találékony, innovatív ember cselekedni tudjon saját jól felfogott érdekében, az a feltétele, hogy biztosítva legyen a cselekvési szabadsága, a verseny, a tőkefelhalmozás, illetve hogy rendelkezésére álljon a bőséges hitel lehetősége. Vagyis hogy mindazok a feltételek meglegyenek, amelyek a szabad piacgazdaságra jellemzők.

Kornai következtetése a szocializmus és a kapitalizmus működési logikájának összehasonlítása nyomán is ez: a vállalkozó cselekvései szabadsága, a verseny és a bőséges hitel (dencentralizált tőkefelhalmozás és kölcsön lehetősége) az, ami lehetővé teszi a kapitalizmus többletgazdaságát, szemben a szocialista hiánygazdasággal.

Kornai a modern empirikus közgazdaságtan nyelvén beszélve jutott el ahhoz, amit a 19. század mára elfeledett nyelvén Carl Menger megfogalmazott. De éppen amiatt, hogy Kornai modern közgazdasági nyelvet használt, s modern problémákra reagált – a szocializmus keserű tapasztalatai nyomán –, hatása összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Mengeré.

Kornai hiánya

Megérdemelte volna a közgazdasági Nobel-díjat. Milyen kár, hogy halálával megfosztotta a Nobel-díj bizottságot attól, hogy időben felismerjék Kornai óriási jelentőségét az utolsó totalitárius rendszer összeomlásában, ami lezárta „a rövid huszadik századot”.

Még fájdalmasabb, hogy halálával minket is megfosztott attól, hogy alapvető fontosságú írásaival neveljen és okosítson bennünket, tudományos pályatársait, érdeklődő olvasókat, s nem utolsó sorban a politikusokat.

Kár, mert – mint könyvében sajnálattal megállapítja – korunk átlag állampolgára, tudományos gondolkodója és politikusai is adósak a kapitalizmus jótéteményeinek elismerésével. Pedig ez az egyetlen olyan gazdasági rendszer, amely eredményeképpen drámaian javul az emberek élete és életminősége, és még lehetőséget ad a demokráciára is, a mindennapi élet szabadabb megélésére.

A szerző a Carl Menger Intézet alapító igazgatója.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: