Michael Esfeld: A nyílt társdalom és új ellenségei (1. rész)

  • Ahogy a második világháború után, úgy ma is választás előtt állunk. Ez a választás a szabadságról és a totalitarizmusról szól – a nyitott társadalomról, amely feltétel nélkül elismer minden emberi lényt egyénként, és egy zárt társadalomról, amelyben az alapvető jogok biztosítása bizonyos feltételek mellett történik.
  • Az olyan kihívások, mint a koronavírus terjedése vagy az éghajlatváltozás, minőségükben és nagyságrendjükben nem teljesen újak. Az ilyen a kihívásoknak a nyitott társadalmak mindig is spontán módon, viselkedésbeli alkalmazkodással és technológiai innovációval feleltek meg.
  • A tudomány, a politika és az üzleti élet szereplői a tömegtájékoztatási eszközökkel együtt ezeket a kihívásokat az emberiség egzisztenciális válságaként emlegetik, hogy a félelem lángjának szándékos szításával nyerjék meg együttélésünk alapvető értékeinek félretételéhez a támogatást.
  • Ez úgy valósul meg, hogy végső soron minden szabad cselekvést azzal gyanúsítanak meg, hogy másoknak kárt okoz. Ettől a gyanútól csak védőoltással, környezeti fenntarthatósággal vagy általános szociális útlevéllel lehet megszabadulni. A szabadság gyakorlása így olyan szakértők által meghatározott feltételekhez van kötve, akik azt állítják, hogy rendelkeznek az erkölcsi-normatív tudással a társadalom irányítására – ahogyan egykor Platón filozófus-királyai tették.
  • Ezt csak olyan lényegi emberiség-felfogással lehet ellensúlyozni, amely a szabadságon és az emberi méltóságon alapul, amiből a feltétel nélküli alapvető jogok erednek. Nincs olyan erkölcsi érték, amely magasabb lenne, mint minden egyes emberi lény méltósága.

***

„A nyitott társadalom és ellenségei” Karl Popper második világháború alatt új-zélandi száműzetésben írt politikai filozófiai főművének címe. 1945-ben jelent meg. Ez a könyv volt az egyik szellemi alapja annak a politikai irányvonalnak, amit Winston Churchill 1946-ban Fultonban (Missouri) és Zürichben tartott beszédeiben kijelölt: a jogállamiságon és az emberi jogokon alapuló nyugati államközösség a szovjet birodalom ellen. A vasfüggönyt nem csak fizikai, hanem mindenekelőtt ideológiai határrá a szabadság érvényesítése tette a totalitarizmus hatalmi igényével szemben. A kurzusnak ez a beállítása olyan keretet teremtett, amely a Nyugat összes főbb társadalmi csoportját és politikai pártját felölelte:

bármilyen különböző érdekek és különböző pártpolitikai programok léteztek, az alapjogokon alapuló liberális jogállam a szovjet birodalom totalitarizmusával szemben nem volt vita tárgya.

Ez az alapelv négy évtizeden át alakította a politikát és a társadalmat. 1989-ben, a berlini fal leomlása után már nem tűnt szükségesnek új irányvonal: a szabadság és a jogállamiság már győzedelmeskedett. Francis Fukuyama már a történelem végéről is beszélt.

Ez hiba volt. Az új irányt most, 2021-ben határozzák meg. A szabadság és a totalitarizmus közötti választóvonal kijelöléséről van szó, ami évtizedekre meghatározhatja az életünket. És ismét egy olyan tendenciáról van szó, amely minden nagyobb társadalmi csoportot és politikai pártot érinthet, bármennyire is különböznek egymástól. Ezt az irányváltást azok a következtetések fogják meghatározni, amelyeket mi a koronaválságból levonunk.

Popper a nyitott társadalomról

A nyitott társadalmat az jellemzi, hogy minden embert egyénként ismer el. Az egyénnek elidegeníthetetlen méltósága van. Szabadon alakíthatja életét, ahogyan ő azt jónak látja, valamint felelősséget visel a saját tetteiért.

A szabadság az „emberi lét feltétele”. Amikor gondolkodunk és cselekszünk, szabadok vagyunk.

Ez azért van, mert az ember gondolataihoz és cselekedeteihez – és csakis ezekhez – köthetünk indoklást. A biológiai ingerekre és vágyakra reagáló viselkedés esetében azonban nincs értelme okokat keresni. Szabadok vagyunk, mert az emberi faj az evolúció során megszabadult attól a kényszertől, hogy pusztán az ingerekre való reagálásnak legyen alárendelve.

Ez a szabadság alapvető jogokat eredményez. Ezek a jogok védenek arról szóló döntésünkbe történő külső beavatkozással szemben, hogy hogyan akarjuk alakítani az életünket. A filozófia szerint az alapjogok az egyén létéből eredően önmaguktól fogva adottak. Ezért nem egy állam pozitív jogának és nem a történelmi körülmények függvényei. Például így szerepel a természetjogban az ókor óta; a felvilágosodásban, amely a politikában elismertette az egyetemes emberi jogokat, amelyek minden emberre egyformán vonatkoznak, ami többek között a rabszolgaság eltörléséhez vezetett. Megjelenik Kantnál, akinek kategorikus imperatívusza azt követeli, hogy az embereket mindig, mint önmagukban vett célt kezeljük, és soha nem pusztán eszközként egy cél eléréséhez. A 20. században többek között feltűnik Karl-Otto Apel diskurzusetikájában is, vagy John Rawls igazságosság elméletében. Az állam jogállam, amely védi ezeket a jogokat; nem irányítja a társadalmat, hanem szabad kezet ad az embereknek társadalmi kapcsolataik alakítására.

Popper szerint szellemileg

a nyílt társadalom ellenségei azok, akik azt állítják, hogy a közjó ismeretének birtokában vannak. E tudás alapján azt állítják, hogy képesek a társadalmat technokrata módon irányítani e jó megvalósítása érdekében.

Ez a tudás egyszerre tényszerű-tudományos, valamint normatív-morális jellegű: erkölcsi ismeret a legfőbb jóról való tudás és az irányítás módjára vonatkozó tudományos vagy technokrata tudás arról, hogyan kell irányítani az emberek életét e jó elérése érdekében. Ezért ez a tudás az egyén szabadsága felett áll, nevezetesen a saját döntésük felett arról, hogy hogyan akarják alakítani az életüket.

Ezek az ellenségek a társadalmon belülről jönnek. Popper ezt a Szókratésztől Platónig, majd Kant-tól Hegelig és Marxig tartó átmenetben rögzíti. Szókratész és Kant megteremtik a nyitott társadalom szellemi alapjait; Platón, Hegel és Marx lerombolja azt azzal, hogy minden egyes ember számára a saját sikeres élet utáni keresést, felváltja az abszolút tudás igényével az abszolút jóról, amely felé a történelem halad. Ez a tudás feljogosítja őket dönteni a jogokról és az emberi méltóságról, hiszen az emberi lét célja a tét. Ezért totalitarizmus: az egész a társadalomra irányul egészen a családok és az egyének életéig, az állítólagos abszolút jó megvalósítása érdekében, anélkül, hogy az emberi méltóság bármilyen korlátot szabna neki.

A nyílt társadalom ellenségei a tömeggyilkosságok által lepleződtek le, amelyek a 20. században elkerülhetetlennek bizonyultak az állítólagos jó megvalósítása felé vezető úton. Ennek során nemcsak az emberi méltóságot és az alapvető jogokat lökték félre, de ugyanakkor rossz eredményre törekedtek az állítólagos abszolút jóval kapcsolatban. A kommunista rezsimek rosszabb gazdasági feltételeket teremtettek az osztály nélküli, kizsákmányolásmentes társadalom felé vezető úton, mint valaha a kapitalizmus. A nemzetiszocializmus a tisztán faji alapon szerveződő nemzetközösség céljához vezető útján a népet a pusztulás szélére juttatta. Ezek az ötletek és politikai következményeik valóban a történelem részei.

A nyílt társadalom új ellenségei

Ma ismét a nyílt társadalom és a totalitarizmus közötti választás előtt állunk. A nyílt társadalom új ellenségei ismét a társadalmon belülről érkeznek, a tudás igényével, egyszerre kognitív és erkölcsi módon, és amely ismét ahhoz vezet, hogy egy technokrata a társadalom felülírja az emberi méltóságot és az alapvető jogokat.

A nyílt társadalom új ellenségei most nem az abszolút jó társadalom illúziójával operálnak, hanem egy szándékosan gerjesztett félelemmel,

olyan a fenyegetésekkel, amelyek állítólag veszélyeztetik a létünket. Ezek a fenyegetések tényeken alapulnak, mint például a koronavírus terjedése vagy az éghajlatváltozás, ami összefügg az elmúlt két évszázad iparosodásával. Ezeket a fenyegetéseket lehetőségként használják fel arra, hogy bizonyos értékeket abszolutizáljanak, mint például az egészség- vagy a klímavédelem. A szakértők, politikusok és egyes üzleti vezetők azt állítják, hogy tudják, hogyan lehet javítani a társadalmi, családi és egyéni életet, hogy megvédjék ezeket az értékeket. Ismét egy magasabb társadalmi jóról – az egészségvédelemről, a jövő generációk életkörülményeiről – van szó – amely mögött az egyéni emberi méltóság és az alapvető jogok háttérbe szorulnak.

Az alkalmazott mechanizmus ezeket a kihívásokat úgy állítja reflektorfénybe, hogy azok egzisztenciális fenyegetésként – gyilkos vírusként, gyermekeink megélhetését fenyegető éghajlati válságként – jelenjenek meg. Az ily módon felkeltett félelem teszi lehetővé, hogy az emberek félretegyék együttélésünk alapvető értékeit – csakúgy, mint a Popper által kritizált totalitarizmusokban, amelyekben az állítólagos jó nagyon sok embert motivált arra, hogy de facto bűncselekményeket kövessen el. Ezek alapjában nem gonoszok, hanem gyakran jó emberek, akik meggyőződésük szerint egzisztenciálisan fontos értékért való aggodalomból, olyan dolgokat tesznek, amelyek végső soron pusztító következményekkel járnak.

Ez a mechanizmus a nyitott társadalom szívét sújtja, mert egy jól ismert problémára, nevezetesen a negatív externáliák problémájára épít. Ez alatt a következőket kell érteni: az egyén szabadsága ott ér véget, ahol mások szabadságát veszélyezteti. Egy személy cselekedetei – beleértve az általa kötött szerződéseket is – hatással vannak az e kapcsolatokon kívül álló harmadik felekre, akiknek azonban a szabadságát életük alakítására ezek a cselekvések károsíthatják.

Az a határ, amelyen túl egy személy saját életének szabad alakítása mások szabadságának sérelmét okozza, nincs eleve rögzítve. Meglehetősen tágan vagy meglehetősen szűken határozható meg. A fent említett mechanizmus a félelemkeltéssel és a szolidaritás álcája alatt olyan szűkre húzza ezeket a határokat, hogy de facto nem marad hely az élet szabad alakítására.

Az emberi élet minden szabad módja értelmezhető úgy, hogy negatív externáliákkal jár együtt, amelyek potenciálisan veszélyt jelentenek mások szabad életére.

A nyílt társadalom új ellenségei az évszázad állítólagos járványa terjedéstől való félelmet szítják – de természetesen mindenféle fizikai érintkezés hozzájárulhat a koronavírus (valamint más vírusok és baktériumok) terjedéséhez. A közelgő klímakatasztrófától való félelmet szítják – de természetesen bármilyen cselekvés hatással lehet a nem emberi környezetre, és ezáltal hozzájárul az éghajlatváltozáshoz. Következésképpen mindenkinek bizonyítania kell, hogy cselekedeteik nem járulnak hozzá akaratlanul egy vírus terjedéséhez vagy az éghajlat károsításához, stb. – a lista a végtelenségig folytatható. Ily módon minden ember általános gyanúba kerül, hogy végső soron minden tettével árt másoknak. A bizonyítási teher megfordul: nem szükséges bizonyítani, hogy valaki egyes cselekedeteivel árt másoknak. Inkább mindenkinek bizonyítania kell, hogy nem árt másoknak, beleértve a jövő nemzedékek tagjait is. Ennek megfelelően az emberek az általános gyanú alól csak egy olyan tanúsítvány megszerzésével mentesülhetnek, amely tisztázza őket. Például oltási útlevél, környezeti fenntarthatósági útlevél, vagy általában a szociális útlevél. Ez egyfajta modern búcsúcédula. Ezzel

a szabadságot eltörlik, és egy új totalitarizmust telepítenek; a szabadság gyakorlása érdekében a szabadság és az alapvető jogok garantálása ezután az engedélytől függ, majd amelyet egy szakértői elit biztosít – vagy megtagad.

Az előttünk álló választás tehát ez: egy nyitott társadalom, amely feltétel nélkül elismeri, hogy mindenki egyéniség, akinek elidegeníthetetlen méltósága és alapvető jogai vannak; vagy egy zárt társadalom, amelynek társadalmi életében az egyén egy tanúsítvány segítségével vehet részt, amelynek feltételeit szakértők határozzák meg, mint egykor Platón filozófus-királyai. Csakúgy, mint az utóbbiak, akiknek a tudáson alapuló igényét Popper cáfolta, mai leszármazottjaiknak sincs olyan tudása, amelyek lehetővé tenné számukra, hogy önkény nélkül állapítsanak meg ilyen feltételeket.

(Folytatás a cikk második részében.)

Ez a cikk a svájci Liberales Institut (alapítva 1979) honlapján jelent meg 2021 áprilisában. A szerző a Lausanne-i Egyetem filozófiaprofesszora és a Liberális Intézet Tudományos Tanácsának tagja. Fordította Némethné Pál Katalin.

Az írás egy hosszabb cikk részletes összefoglalása: «Die geschlossene Gesellschaft. Es ist höchste Zeit, Karl Popper neu zu lesen», megjelent: Neue Zürcher Zeitung, 1. April 2021, Feuilleton, S. 33.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: