Tóth András: Marx kizsákmányolás-elmélete: irreális javaslat irreális feltételek mellett (1. rész)

A Tőke két profitelmélete

Marx a Tőkéjében két, egymásnak ellentmondó elméletet fejtett ki a profit keletkezéséről. Ezt egy négyrészes sorozatban mutatjuk be, melynek ez az első, Marx kizsákmányolást alapul vevő profitelméletét elemző darabja. Fő állításunk, hogy

Marxnak csak azért sikerült kimutatnia, hogy a tőkések profitja a munkások kizsákmányolásának gyümölcse, mert teljesen irreális feltételeket alakított ki, amelyeknek semmi köze az ipari kapitalizmus valóságához,

aminek elemzését Marx célul tűzte ki. A második cikk azt tárgyalja, hogy a Tőke negyedik fejezetében Marx előhozakodott egy második, kiegészítő elmélettel, amely immár a valósághoz jobban hasonlító feltételek mellett is alkalmazható, s ezért legalább valamennyire elemezhető segítségével az ipari kapitalizmus. Azonban ez a második elmélet óhatatlanul ellentmond Marx első elméletének, miszerint egyedül a munkavállalók kizsákmányolása a profit forrása. A két marxi elmélet ellentmondásai fényében a harmadik írás arra kérdez rá, hogy egyáltalán tartható-e Marx fő elmélete a kizsákmányolásról, a negyedik, befejező rész pedig azt vizsgálja majd, hogy milyen következményei voltak és lehetnek Marx két egymásnak ellentmondó elméletének gyakorlati alkalmazásának.

Eugen von Böhm-Bawerk osztrák közgazdász már több mint egy évszázaddal ezelőtt bebizonyította, hogy Marx elmélete távol áll a valóságtól – mi több, erre az ellentmondásra Marx maga is rájött. Ezért, a lebukást elkerülendő titkolta el a világ elől a Tőke III. kötetének már megírt kéziratát, amit azonban Engels végül publikált. (A Tőke I. kötete még Marx életében, 1867-ben megjelent, a II. és III. kötet azonban már csak a halála után. Ezen utóbbi kötetek jórészt azokból a kéziratokból álltak össze, amelyeket Marx még az I. kötet megjelenése előtt, 1863 és 65 között írt, de nem publikált.)

Marx elméletnek legsúlyosabb ellentmondása transzformációs probléma néven ismert. Azóta is számos marxista teoretikus próbálta megoldani ezt problémát – minden siker nélkül –, míg más marxista gondolkodók inkább messze elkerülik Marx kizsákmányolás elméletét. Ennek ellenére továbbra is a kizsákmányolás fogalmával operálnak, és osztják Marx gyűlöletét a kapitalizmus és az általa létrehozott polgári társadalom iránt.

Profit a munkások kizsákmányolásából van, semmi másból

Marx a Tőkében fejtette ki a profit és a kizsákmányolás elméletét. Célja a könyv megírásával az volt, hogy tudományosan kimutassa, hogy működik az ipari kapitalizmus rendszerszerű kizsákmányolási mechanizmusa. Ennek létét már 1848-ban, a Kommunista Kiáltványban bejelentette, de akkor még pontos leírást nem adott; viszont szüksége volt a tudományos bizonyításra, mivel ez a tény szolgáltatta volna az elméleti alapját mind a politikai törekvéseinek, mind pedig a szocializmusról szóló próféciájának.

Marx szerint a kapitalista termelési folyamatban láthatatlan kizsákmányolás folyik, és a profit ennek eredményeként keletkezik.

A marxi érvelés a következő: A profit forrása a munkafolyamat során keletkező értéktöbblet. A többletérték a munkás munkájának gyümölcse, amelyet a tőkés anélkül szerez meg, hogy fizetést adna érte a munkásnak. Ez azért lehetséges, mert a munkaerő sajátos árucikk: használati értéke abban áll, hogy a kapitalista termelési folyamat során több értéket termel, mint amennyi a csereértéke.^[1] A munka csereértéke a munkás túlélésének biztosításához szükséges termékek értéke.^[2] A munkaerő használati értéke abban áll, hogy a munkás több órát dolgozik, mint amennyi az erőfeszítése csereértéke, és ez a többletmunka többletértéket termel, ami azonos a profittal.

Marx szerint csak a munka rendelkezik azzal a mágikus tulajdonsággal, hogy használati értéke nagyobb, mint csereértéke. Ezért a tőkés profitjának az egyetlen forrása a munkás ellentételezés nélküli munkája.^[3] Az összes többi termelési tényező nem ad több értéket az új termékhez, csak a csereértéküket adják át teljes egészében vagy részletekben az új terméknek.^[4]

Marx ezt a folyamatot a csizmakészítés leírásával szemlélteti.[5] Szerinte

a csizmagyártás során a profit egyetlen többletértéket növelő forrása a csizmakészítő munkások munkájának többletértéke.  A csizma ötlete vagy egyedi dizájnja, különleges kialakítása nem ad hozzáadott vagy új értéket a termékhez.^[6]

Az alkalmazott gépek szintén csak a csereértéküket adják át a végső terméknek: mivel Marx azt feltételezi, hogy a csereérték azonos a vásárlási árral (vagy bekerülés költségével), ezért gépek azt az értéket adják át, amibe kerülnek, s így alkalmazásuk egy fillér új értéket, nulla többletértéket ad a csizma értékéhez.^[7]

A folyamatban a kapitalista nem csinál semmit. A kapitalista – mint Marx fogalmaz – egy pénzeszsák,^[8] aki befekteti a pénzét, s a gyártási folyamat legvégén lenyúlja a profitot, ami valójában a munkások meg nem fizetett munkájával azonos. Bár jelzi, hogy a kapitalistának annyi dolga van, hogy a szokásos fegyelmet és produktivitási színvonalat fenntartsa, de ennek jelentőségét egy szellemességgel üti el: miközben a kapitalista büszke munkájára, háta mögött a menedzsment dolgozik.^[9]

Marx semmivel sem számol, amiről a kapitalizmus szól

Persze ha józan ésszel utánagondolunk, rögtön kiderül a csalafintaság. Hogyan lehetséges hogy egy innovatív ötlet, egy új dizájn ne adjon semmi új értékét? A marxi világban minden csizma csizma, feltéve ha a csizmaboltból lett vásárolva. S nem számít se az, hogy bőrdarab helyett csizma van a lábunkon, se az, mennyire szép vagy éppen kényelmes a viselete más csizmákhoz – vagy éppen a házilag varrt bocskorhoz – képest.

Ha elhisszük Marx feltételét, hogy a termék ötlete vagy a termék minősége nem számít, akkor megmagyarázhatatlan, hogy miért hódította meg a világot egy kis jelentéktelen gyártó, az Apple a világpiacot azzal, hogy elsőként dobta piacra az érintőképernyős mobiltelefont,

s miért tűntek el a semmibe a korábban a piacot uraló óriások, mint a Nokia és a Blackberry. Mert az innovatív ötlet az iPhone sikerének a kulcsa, ahogy az Apple kimagasló profitjának is, nem pedig az, hogy több munkás gyártja hosszabb munkaidőben az iPhone-t, mint a Blacberryket vagy a Nokiákat. Marx elmélete szerint Edison, Ford, Csonka János vagy éppen Richter Gedeon innovatív ötletei, munkájuk semmit nem ér, semmivel nem járul hozzá az általuk kitalált termékek sikeréhez. A profit egyetlen forrása munkásaik munkája, semmi más!

Hasonló bornírtság annak feltételezése, hogy gépek alkalmazása nem ad hozzá új értéket, s minden gép pontosan annyi értékét ad át a segítségével előállított termékeknek, mint amennyibe az előállítása került. Ha bárki komolyan venné Marx elméletét, akkor a világ összes halásza hülye vagy legalábbis félnótás kell, hogy legyen, akik évezredek óta halászhálókba fektetnek pénzt és munkát, ahelyett hogy többet horgásznának szabad kézzel. Hiszen a halászháló pontosan annyival járul hozzá a halak kifogásához, mint a háló bekerülési értéke. Vagyis semmivel. Minden hálóra költött forint kidobott pénz, s minden hálókészítésre elfecsérelt munkaóra felesleges munka. Nem is beszélve a molnárokról, akik a halászoknál is nagyobb bolondok kellenek hogy legyenek, hogy két kődarab helyett drága malmokba ölik feleslegesen a pénzüket. Ha belegondolunk, nincs nevetségesebb, mint annak feltételezése, hogy gépek alkalmazása nem ad plusz értéket, s alkalmazásuk nem lehet profit forrása.

Marx másik trükkje, hogy a kizsákmányolás elmélete egy olyan környezetben került kimutatásra, aminek nincs semmi köze a valósághoz.

Marx azt feltételezi, hogy minden, ami le lett gyártva, azt sikeresen el is adja a gyártó, azon az áron, amit a gyártás kezdetekor kikalkulált. Akár egy tökéletes tervgazdaságban.

A munkások kizsákmányolását mint a profit forrását egy nem változó, óra mintájára körbeforgó, cirkuláris és tökéletes egyensúlyban levő gazdaságban mutatja ki. Olyan gazdaságban, ahol a zwickaui Trabant művek a példa, amely 38 éven keresztül gyártotta ugyanazt a modellt minden változtatás nélkül, mégis elkapkodták a vevők. Persze, hiszen hátszéllel, lejtőn lefelé akár kilencvennel is tudott száguldani, de főleg mert nem volt más megvehető autó a piacon. Vagyis, Marx olyan furcsa piacot feltételezett, ahol vagy nincs verseny, s ezért mindenki biztos lehet: bármit gyárt, az eladásra kerül, vagy olyan „tökéletes” verseny van, amely során minden eltervezett termék fogyasztóra talál a gyártás kezdetekor kigondolt áron. Hát persze, hogy ebben a világban a befektetőnek, a kapitalistának semmi gondja sincs. Megnyomja a piros gombot, hogy indulhat a termelés és a nap végén bezsebeli az értéktöbbletet, amiért nem kell megdolgoznia. Oda se kell néznie, mi van a piacon, mert a piac olyan mintha a legtökéletesebb tervgazdaság lenne. Nem kell senkinek kalkulálni, érdemes-e befektetni, senki nem rizikóztatja a pénzért, mert minden befektetés pontosan annyit hoz, amit eltervezett a tőkés a befektetéskor.^[10]

Ebben a cirkuláris és tökéletes egyensúlyban levő gazdaságban azzal sem kell törődni, hogy hatékonyabb legyen a termelés, vagy félni attól, hogy más hatékonyabban termel. Így a tőkésnek az sem gondja, hogy milyen a hatékonyság színvonala. Marx azt is kizárja, hogy bárki azon gondolkodna termelés közben, hogyan lehetne hatékonyabban, jobban termelni: számára a termelési folyamat is – mint egy örökmozgó – változatlan formában változatlanul zakatol előre. Még homokszem sincs a közelben, hogy bármi megakadjon egy pillanatra is.^[11] Marx tőkése ebben is a Trabant gyár tulajdonosára hasonlít, aki három évtizeden keresztül ugyanazt a modellt gyártotta ugyanúgy, nem félve a konkurenciától, s nem törődve a vevők igényeivel.

Vagyis Marx az ipari kapitalizmust úgy vizsgálja, hogy kizárja belőle a piaci versengést, a gépek és a gyárak szerepét és a kapitalistákat. Ipari kapitalizmusról beszél, s közben egy irreális, nem ipari kapitalista társadalmat elemez, mert csak így tudja kimutatni, hogy a profit egyetlen forrása a munkások munkája, s nem ad hozzáadott új értéket se a gépekbe fektetett tőke, sem a tőkés munkája, sem az innovatív vagy jó ötletek, sem a munka hatékonyságának a növelése. A kép világos.

Marx elmélete egy nagyon sajátos, irreális, sose nem létező világról szól, amely világból kizár minden olyan tényezőt, amely megzavarná abban, hogy arra a végeredményre jusson, ahova el akar jutni.

Így persze könnyű odakavarodnia, ahova akar!

Marx nem azért lett a filozófia doktora, hogy ne tudjon manipulálni

Persze Marx nem volt hülye. Valamiért csak megkapta a filozófia doktora címet. Pontosan tudta, hogy elmélete teljesen ellentmond a valóságnak, ha másért nem azért, mert az általa elemzett ipari kapitalizmus világában a kapitalisták egymással versengve építenek egyre nagyobb gyárakat, és fektetnek be óriási pénzeket egyre hatékonyabb gépekbe, s úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy saját érdekeik ellen dolgoznak. Hiszen Marx elmélete szerint minél több munkást kellene alkalmazniuk ahelyett hogy gépekre fecsérlik a pénzüket, amelyek kiváltják a munkaerő alkalmazását.

Marx elmélete szerint, ha az a buta tőkés gépekbe fekteti a pénzét, pláne ha azzal a céllal, hogy munkaerőt váltson ki, akkor csak rontja a befektetett tőke profitabilitását. Hiszen csak a tőkének az a része termel értéktöbbletet, profitot, amit munkaerő vásárlására fordít a tőkés, amit ezért a tulajdonságáért Marx „változó tőkének” nevezett el. Változó, mert ez az a tőke, amelynek értéke növekszik a termelés során. A gépekbe fektetett tőke, az „állandó tőke” azonban nem járul hozzá a profitképződéshez, mert a gépek a termelés során csak átadják értéküket a segítségükkel termelt árucikknek, értékük a munkafolyamat során állandó marad.

Marx azonban nem azért lett a filozófia doktora, hogy ne tudja manipulálni a tisztelt olvasót. Minden valószínűség szerint gyerekkorában még láthatta a vásárokban a helyi bűvészeket, akik mint Rodolfo, mindig felhívták a nézők figyelmét, hogy csak a kezemet figyeljék. Marx pont ezt tette. A Tőkében ő is felhívta az olvasó figyelmét, hogy csak a sorait figyeljék. Vagyis

nyíltan megírta, hogy tudja, hogy elmélete látszólag ellentmond a valóságnak. Beleírta, hogy csak a szavaimat figyeljék!

Egyrészt elárulja, hogy neki is csak azért jött ki, ami kijött, mármint hogy a kizsákmányolt munkások munkája a forrása a profitnak, mert a befektetett tőkét úgy tekintette, mintha annak értéke nulla (azaz semmi) lenne.^[12] Aztán leírja, hogy persze a valós életben az van, hogy egy textilgyáros arányosan semmivel nem keres több profitot a befektetett tőkéje után, mint egy pékség üzemeltetője, habár a textilgyár gépesített gyár, s a pékségben pedig jórészt fizikai munka folyik látástól vakulásig. Elmélete szerint a péknek arányosan jóval profitálisabbnak kellene lennie, mint a textilgyárosnak, mert sokkal magasabb a munkabér, a változó tőke aránya.^[13]

S itt jön a trükk. Marx egy odavetett laza mondattal megnyugtatta az olvasót, hogy majd a Tőke hamarosan megjelenő III. kötetében feloldja ezt az ellentmondást, s ott tárgyalja meg a megtárgyalni valót,[14] miután saját maga rámutatott, hogy a gyakorlati, mindennap megfigyelhető realitás nem felel meg elméletének.

A Tőke III. kötete a marxi rendszer öngyilkossága – a szocialisták szerint is

Ma már tudjuk, hogy Marx hamiskártyákkal játszott a Tőke I. kötetének megírásakor. Ugyanis azokat a kéziratokat, amik majd a Tőke III. kötetébe kerülnek, Marx már 1863-65 között, két évvel a Tőke I. kötetnek publikálása előtt megírta.

Marx pontosan tudta, hogy nincs megoldása. Pontosabban az a megoldása, hogy a profit nem a munkabérre fordított változó tőkével, hanem a befektetett tőkével arányos. S az egész okfejtése a Tőke I. kötetében érvénytelen emiatt.

Marx nem véletlenül nem nyúlt hozzá a korábbi kézirataihoz a Tőke I. kötetének publikálása után, s eszébe sem jutott a publikálásuk. Pontosan tudta, hogy nincs megoldása, s a Tőke I. kötetében kifejtett kizsákmányolás elmélete hamis. Azonban Marx számára fontosabb volt a politikai célja, mint a „tudományos” igazság. Miután elhalasztotta a kezében tartott kézigránát felrobbantását, Marx tovább átkozódott a kizsákmányolás miatt, s közben gondosan őrizte zsebében az íróasztala kulcsát, hogy ki ne tudódjon az, amit már ő is tudott és leírt.

A simli akkor derült, ki, amikor Engels publikálta a III. kötetet Marx halála után egy évtizeddel. Az akkor még szociáldemokrata érzelmű Werner Sombart, Engels barátja egy cikkben ismerte el, hogy Marx rendszere tarthatatlan. Mint írta: a III. kötet nem oldotta meg a gordiuszi csomót, s ezután joggal tehető fel a kérdés, hogy mire való az egész marxi kizsákmányolás elmélet, ha egyszer a profit nem a munkabérre költött változó tőkével arányos? Ráadásul, kérdezi Sombart, miként lehetne a marxi elmélet a kapitalista termelés logikáját vezérlő folyamat, ha a tőkések nem a marxi logika szerint kalkulálnak?[15]

Achille Loria, olasz szocialista arról írt, hogy kiderült, hogy Marx rendszere egy üres miszitifikáció, s a III. kötet a marxi rendszer teoretikus öngyilkossága, Napóleon oroszországi hadjáratához hasonló kudarc.[16]

Böhm-Bawerk szerint Marx mint elkötelezett szocialista tudta, hova akar eljutni, s az elméletének ellentmondó tényeket dialektikus misztifikációval próbálta eltüntetni. De a III. kötet megjelenésével kiderült, hogy akkora az ellentmondás az élet és a marxi elmélet között, amit még Marx se tudott eltüntetni minden nyilvánvaló ügyessége ellenére sem. Engels a kritikákra írt, s már csak halála után publikált válaszában elismerte, hogy Marx kizsákmányolás elmélete a prekapitalista társadalmakra lehetett igaz, Mezopotámiától és Egyiptomtól a XV. századig tartó korszakra, az ipari kapitalizmus megjelenéséig tartó időszakra.^[17]

Tehát az ipari kapitalizmus rejtett kizsákmányolását leleplezni akaró elmélet nem alkalmas az ipari kapitalizmus elemzésére, de nagyszerűen alkalmazható az ókori Mezopotámiára és a fáraók Egyiptomára. Az elmélet, amelyet megalapozta a modern szocialista mozgalmat, amelyért annyian életüket és vérüke áldozták, s amely nevében milliókat öltek meg vagy tettek tönkre – semmi más mint egy manipuláció, tudományosnak kikiáltott manipuláció.

Ez a cikk a Marxról és a profitról szóló sorozat első része. A következő cikk arról fog szólni, miként próbált részleges kompromisszumot kötni Marx a valósággal, hogy valamennyire hihető legyen a könyve, s ezzel miként nyitott ki újabb és újabb Pandora-szelencéket.

---

[1] „Ahhoz, hogy egy áru elhasználásából értékre tegyen szert, pénztulajdonosunknak olyan szerencsésnek kellene lennie, hogy a forgalom területén belül, a piacon, olyan árut fedezzen fel, amelynek maga a használati értéke azzal a sajátságos tulajdonsággal rendelkezik, hogy érték forrása, s amelynek tényleges elhasználása tehát maga is munka tárgyiasulása, s ezért értékteremtés. S a pénztulajdonos készen talál a piacon egy ilyen sajátos árut – a munkaképességet, vagyis a munkaerőt.” (160.o.)

[2] „ A munkaerő értékének végső, vagyis minimális határa azon árutömeg értéke, amelynek napi elfogyasztása nélkül a munkaerő hordozója, az ember, életfolyamatát nem újíthatja meg – tehát a fizikailag nélkülözhetetlen létfenntartási eszközök értéke.” (165.o.).

[3] „ e sajátságos áru, a munkaerő … elfogyasztásának a folyamata egyúttal áru és értéktöbblet termelésének a folyamata.” (168.o.), „ Az értéktöbblet … csupán a munka mennyiségi többletéből, ugyanazon munkafolyamat – az egyik esetben a fonáltermelési folyamat, a másik esetben az ékszertermelési folyamat – meghosszabbított tartamából jön létre.” (188.o.).

[4] „A munkás új értéket tesz a munkatárgyhoz azzal, hogy bizonyos mennyiségű munkát tesz hozzá, akármilyen is munkájának meghatározott tartalma, célja és technikai jellege. Másrészt az elfogyasztott termelési eszközök értéke újra meg- jelenik mint a termékérték alkatrésze, így például a gyapot és az orsó értéke a fonál értékében. A termelési eszközök értéke tehát fennmarad a termékre való átvitele révén.” (189.o.).

[5] 159.o.

[6] „Az árutulajdonos munkájával képezhet értékeket, de nem magukat értékesítő értékeket. Megnövelheti valamely áru értékét azzal, hogy a már meglevő értékhez új munkával új értéket tesz hozzá, például bőrből csizmát készít. Ugyanannak az anyagnak most nagyobb az értéke, mert nagyobb mennyi- ségű munkát tartalmaz. A csizma értéke nagyobb, mint a bőré, de a bőr értéke ugyanaz maradt, ami volt. Nem értékesítette önmagát, nem tett hozzá önmagához a csizma készítése során értéktöbbletet.” (159.o)

[7] „ Mint az állandó tőke minden más alkatrésze, a gép sem teremt értéket, de átadja saját értékét a terméknek, amelynek előállítására szolgál. Amennyiben értéke van, és ezért értéket visz át a termékre, annyiban alkatrésze ez utóbbi értékének. (361.o.).

[8] A magyar fordítás a neutrálisabb pénztulajdonos szót használja (158.o.) a pénzes zsák (moneybag) helyett. Lásd: Karl Marx: Capital I. in.: Marx Engels Collected Works. Vol. 35. Electric Book: Lawrence & Wishart. 2010., 177.

[9] „ Barátunk, aki az imént még nagyra volt a tőkéjével, most hirtelen saját munkásának igénytelen tartását ölti fel. Hát ő maga nem dolgozott-e? nem végezte-e a fonó ellenőrzésének, főfelügyeletének munkáját? Talán ez a munkája nem képez szintén értéket? Saját overlookerja [felügyelője] és managere [igazgatója] a vállukat vonogatják.” (184.o.)

[10] Erre a sajátos nem-piacra már Schumpeter is felhívta a figyelmet.

[11] „ Az abszolút értéktöbblet elemzésénél először is a munka extenzív nagyságáról volt szó, míg intenzitásának fokát adottnak tételeztük fel.” (381.o.).

[12] „ a termelési eszközök, az állandó tőke ez anyagi alakjai, csupán azt az anyagot szolgáltatják, amelyben a folyékony, értékképző erőnek rögződnie kell. Ezért közömbös az is, hogy mi a természete ennek az anyagnak, hogy gyapot-e avagy vas. Közömbös továbbá ez anyag értéke is. Csak elegendő tömegben meg kell lennie, hogy a termelési folyamat alatt kifejtendő munkamennyiséget magába tudja szívni. Ha ez a tömeg adva van, akkor akár növekedik, akár csökken az értéke, akár pedig értéktelen, miként a föld és a tenger, mindez az értékteremtés és értékváltozás folyamatát nem érint” (203.o.)

[13] „Ez a törvény nyilvánvalóan ellentmond minden látszatra alapozott tapasz-talatnak. Mindenki tudja, hogy egy pamutfonógyáros, aki – az alkalmazott össztőke százalékos megoszlását tekintve – viszonylag sok állandó és kevés változó tőkét alkalmaz, ezért még nem zsebel be kisebb nyereséget, illetve értéktöbbletet, mint egy pék, aki viszonylag sok változó és kevés állandó tőkét hoz mozgásba.” (288.o.)

[14] „Mindenesetre nemcsak az értéktöbblet és azon tőkerész viszonyának van nagy gazdasági jelentősége, amelyből az előbbi közvetlenül ered, s amelynek értékváltozását megtestesíti, hanem az értéktöbblet és az előlegezett össztőke viszonyának is. Ezt a viszonyt ezért a harmadik könyvben részletesen tárgyaljuk.” (203.o.).

[15] Sombar, Werner (1894) ”A Contribution to the Critique of Karl Marx’s Economic System”, in : Day and Gaido (eds)

[16] L’opera postuma di Carlo Marx,” Nuova Antológia, February 1895, pp. 20, 22, 23 idézi: Böhm-Bawerk, p. 30.

[17] Engels, F. (1895). Supplement to Capital Volume Three. Law of Value and Rate of Profit. In Die Neue Zeit. 1895-9.Bd. 1. No.1. edition: Marx and Engels Collected Works. Vol. 37. (Vol. 37, pp. 873–900).