Tóth András: Marx részleges kompromisszuma a valósággal: profit az ipari kapitalizmusban (2. rész)

Marx tudta, hogy a kizsákmányolás az ipari kapitalizmusra nem érvényes

E sorozat első cikkében kimutattuk, hogy a tőkések profitjáról szóló fő elméletét Marx a Tőke első kötetében csak irreális feltételek között tudta igazolni. Az ipari kapitalizmus kizsákmányolás elmélete az ipari kapitalizmus előtti korra érvényes, de semmiképpen alkalmazható az ipari kapitalizmusra, ahol a tőkések a gépesítéssel csökkentik a munkaköltségeket.

Marx tudta, hogy a munka többletértékén alapuló profitelmélet nem alkalmazható az ipari kapitalizmus korára. Marx maga is utal néhány elvetett mondattal arra, hogy fő elmélete a kizsákmányolásról csak egy korábbi történelmi korszakra volt alkalmas.[1],[2] Ezekkel az utalásokkal Marx előre vetítette Engels következtetését, amire 1895-ben jutott Böhm-Bawerk kritikájára adott válaszában, miszerint Marx fő kizsákmányolás-elmélete az ipari kapitalizmus előtti időszakra, a XV. század előtti korszakra volt érvényes, de az ipari kapitalizmusban már nem az.[3]

Marx igazi gondja az volt, hogy a munkaerő kizsákmányolásának leírása után nem tudta volna folytatni a Tőkét. Ugyanis fő kizsákmányolási elmélete alapján nem tudta volna megmagyarázni, hogy a kapitalisták miért fektetnek be gépekbe és gyárakba.

Hiszen a marxi fő elmélet szerint a profit forrása a munkaerő megvásárlásába fektetett tőke. Ezért a profitnak csökkennie kell, ha a tőkés a tőkéjét gépek vásárlásába fekteti, hogy ezzel megtakarítsa a munkaerőbe fektetett változó tőkét. Hasonlóképpen, azt sem tudta volna megmagyarázni Marx, hogy a kapitalisták miért igyekeznek a termelés egyre hatékonyabbá tételével csökkenteni a munkaerő költségeit. S bár Marx biztos volt abban, hogy a kapitalisták rosszindulatúak, de még ő sem gondolta, hogy bolondok, és azzal a szándékkal cselekszenek, hogy egyre kevesebbet keressenek. Éppen ellenkezőleg! A kapitalisták életcélja az, hogy egyre többet és többet keressenek.[4] Felhalmozni, felhalmozni! Ez a tőke himnusza Marx szerint, némi antiszemita tónussal,[5] s nem pedig az, hogy: Szegényedj! Szegényedj!

Ahhoz, hogy elemezni tudja az ipari kapitalizmust, Marxnak be kellett vezetnie egy második, kisegítő profit szerzési elméletet, amely a kapitalizmus valós körülményei között is működik, nemcsak az ipari kapitalizmust megelőző korszakban.

Pandora szelencéje: a relatív és extra többletérték

Marx második elméletének kulcsa a relatív és extra többletérték, amelyekről a Tőke negyedik szakaszában beszél először.[6] Marx a fejezet címében a relatív többletérték kifejezést használja, de a Tőke szövegében néha ugyanebben az értelemben használja az extra többletérték kifejezést. Ezért a két kifejezést szinonimaként fogom használni, amelyek ugyanazt a jelenséget jelölik.

A relatív és extra többletérték akkor keletkezik, amikor egy tőkés más tőkések rovására szerez profitot azáltal, hogy a piacra vitelre szánt árut olcsóbbá teszi hatékonyabb gépek használatával és a termelés hatékonyabb megszervezésével.[7]

A relatív és extra értéktöbblet elmélete azt próbálja megmagyarázni, hogy miért nőnek ki a földből a gyárak, és miért fektetnek a kapitalisták egyre több tőkét gépekbe,

s miért zajlik folyamatosan a termelés forradalmasítása a kapitalizmus korszakában. A kapitalizmus való világában, ahol senki sem lehet biztos abban, hogy ha pénzt fektet be egy áru gyártási folyamatba, akkor az árut biztonságosan el tudja majd adni azon az eltervezett áron, ami fedezi az összes költséget és a megfelelő nyereséget is biztosít.

A kapitalizmus új, valóságos világában, amelyet Marx a Tőke első szakaszaiban ignorál, és csak a negyedik szakaszban és később elemez, a kapitalista képes extra vagy relatív értéktöbbletet szerezni azáltal, hogy a termékét más kapitalistákhoz képest olcsóbban állítja elő a termelés jobb és hatékonyabb megszervezésével, illetve gépek használatával.

A valósággal való szembenézés arra kényszeríti Marxot, hogy játsszon a szavakkal, hogy elkerülje annak egyértelmű beismerését, hogy nem csak a munkások munkája rendelkezik azzal a mágikus erővel, hogy profitot termeljen.

Hogy ne kerüljön ellentmondásba, Marx hidat teremtett a relatív értéktöbblet és fő elmélete között: szerinte, bár a relatív értéktöbblet az egyes tőkések profitja, a munka olcsóbbá válása révén a tőkések egész osztálya számára nő az értéktöbblet, igaz, csak akkor, ha a termék előállítás költségét csökkentő eljárást az egész iparág minden gyártója átveszi. Ezt az érvet maga Marx gyengítette el, amikor elismerte, hogy többletértéket szerezhetnek azok a kapitalisták is, akik nem a munkások által vásárolt termékeket állítanak elő.[8] Vagyis nem tudjuk, hogy az extraprofit mekkora része származik abból, hogy az adott terméket nem munkások vásárolják, s ezáltal nem csökkenti a munkaerő árának a költségét.

Még problematikusabb, hogy Marx új érvelése ellentmond a Tőke harmadik szakaszának.

Marx korábban azt elemezte, hogyan jut kizárólagosan a kizsákmányolás révén profithoz egy kapitalista. Most hirtelen azzal áll elő, hogy nemcsak a dolgozók kizsákmányolásával, hanem újításokkal is profithoz juthatnak. Vagy az egyik érvelés nem igaz, vagy a másik. A kettő nem lehet egyszerre érvényes.

A pandora szelencéjének kinyitásával előjönnek a démonok, és újabb és újabb áthidalhatatlan ellentmondásokat okoznak.

Marx kétségbeesett küzdelme a valósággal

A következő aknamező Marx új érvelésében azok a kétségbeesett erőfeszítések, amelyekkel azt próbálja megoldani, hogyan lehet az, hogy a gépek alkalmazása profitforrás lehet, holott a korábbi teoretikus álláspontja az volt, hogy a gépek a csereértéküket, azaz a megvásárlásuk vagy megépítésük árát adják át a segítségükkel előállított terméknek. Marx nem tudja közvetlenül letagadni korábbi álláspontját. Ezért kénytelen játszani a szavakkal, hogy ne legyen nyilvánvaló, hogy korábbi elmélete tarthatatlan a negyedik szakaszban bevezetett új elméletének fényében.

Marx három magyarázatot is kínál, amelyek ellentmondanak fő elméletének, miszerint a gépek csak a csereértéküket adják át az új terméknek.

Az első magyarázatkísérlet a 361. oldalon található. Itt Marx azt veti fel, hogy a gépek, miután csereértéküket átadják a terméknek, a továbbiakban ingyenesen termelnek értéket: „Ha mindkettőjükből, a gépből és a szerszámból levonjuk napi átlagköltségüket, vagyis azt az értékalkatrészt, amelyet napi átlagkopásuk és a segédanyagoknak, például olajnak, szénnek stb. elfogyasztása által a termékhez hozzátesznek, akkor ingyen hatnak, egészen úgy, mint az emberi munka közreműködése nélkül meglevő természeti erők. Amennyivel nagyobb a gép termelő hatás- terjedelme a szerszáménál, annyival nagyobb ingyenes szolgálatának terjedelme a szerszáméhoz képest.”

Marx kategóriáit használva a gépekre is igaz, ami a munkásokra: a gép csereértékének megtermelése utáni ingyenes működése ugyanaz a mechanizmus, mint a munkás ingyenes munkája, amikor értéktöbbletet termel, amely azutáni része a munkaidőnek, amikor már a munkás megtermelte a munkaereje csereértékét. Marxnak saját logiája szerint azt kellett volna mondania, hogy a gépek is értéktöbbletet teremtenek, mivel csereértékük előállítása után ingyenesen tovább termelnek, s így haszon forrásai lehetnek. Marx azonban elkerülte ezt a logikus következtetést – hiszen ez a beismerés aláásta volna kizsákmányolás elméletét, ami arra alapszik, hogy csak és kizárólag a munkaerőnek van az a sajátos tulajdonsága, hogy értéktöbbletet termel.

Persze nem Marx volt az első, aki rájött, hogy a gépek ingyenes termelésükkel hasznot hajtanak, vagyis használati értékük abban rejlik, hogy csereértéküknél nagyobb értéket állítanak elő, s ingyenesen termelnek azután, hogy megtermelték árukat (csereértéküket). Erre már Jean-Baptiste Say is rájött, aki a XIX. század első felének talán legnépszerűbb közgazdasági tankönyvének szerzője volt. Marx egy lábjegyzetben, Ricardo iránymutatását követve, szójátékkal cáfolja Sayt: kijelenti, hogy a gépek ingyenes értéktermelését a természet ajándékaként kell kezelni, és ezért nem beszélhetünk profitról az esetükben, még akkor sem, ha több értéket termelnek, mint amennyit a csereértékük jelent. Szavakkal való játék, hogy elkerülje annak felismerését, hogy ez ugyanaz a folyamat, mint a munkavállalók munkájának állítólagos kizsákmányolása.

Marx második próbálkozásában – a 364. oldalon – azt állítja, hogy a gépek használata olcsóbbá teszi a terméket, ha a gép előállítása kevesebb munkába került, mint a gép használata által kiszorított munka mennyisége. Vagyis – Marx kifejezésével élve – bizonyos esetekben egy gép használati értéke nagyobb lehet, mint csereértéke. Ez a megoldás azonban egy új Pandora-szelencét nyit ki: valakinek fel kell fedeznie, hogy egy gép alkalmazása nyereséges-e vagy sem.

Marx a kapitalistát egy pénzeszsáknak festette le, aki egyáltalán nem járul hozzá a termelési folyamathoz. De ebben az esetben a kapitalistának nagyon fontos szerepe van: neki kell felfedeznie és kikalkulálnia, vajon megéri-e egy gépbe való beruházás.

Ebből viszont az következik, hogy a kapitalista nem lehet csak egy semmitevő pénzeszsák, sőt munkájának nagyon fontos „használati értéke” van: az ő feladata az innováció, a kalkuláció és a döntés a beruházásról. Ha jól kalkulál, akkor döntése nyereséget hozhat, ha nem, a gép veszteséget termel.[9] Marx természetesen nem jut el odáig, hogy elismerje a tőkés fontos szerepét, mert ennek felismerése megdöntené a profitról szóló fő elméletét, miszerint csak a munkások munkája a profit forrása, míg a kapitalisták profitja csak az igazságtalan kizsákmányolás gyümölcse, mindenféle produktív hozzájárulás nélkül.

Végül a harmadik kísérletet Marx a Tőke 379. oldalán vázolja fel, miszerint egy új gép bevezetésekor egy átmeneti időszakban monopóliuma annak a tőkésnek, aki először alkalmazta. Ezen átmeneti monopólium alatt a tőkés kivételes profitot termel: „A gép relatív értéktöbbletet termel … hogy első, szórványos bevezetése-kor a géptulajdonos által alkalmazott munkát hatványozott munkává változtatja át, a gépi termék társadalmi értékét egyéni értéke fölé emeli … Ebben az átmeneti időszakban, amelyben a gépi üzem egyfajta monopólium marad, a nyereségek következésképpen rendkívüliek, s a tőkés igyekszik »ifjú szerelme első napjait« a legalaposabban kiaknázni.”[10]

Marx részéről az ideiglenes monopóliumnak, mint lehetséges profitforrásnak a leírása ismét annak beismerése, hogy egy gép használati értéke az, hogy több hasznot hajthat az alkalmazása, mint csereértéke. Vagyis nem a munkaerő az egyetlen sajátos áru, ami értéktöbbletet tud termelni, hanem a gépek is. Ez a beismerés pedig nemcsak azért romboló hatású, mert ismét aláássa Marx fő elméletét, hanem mert ismét felveti a tőkés szerepét is. Hiszen

az ideiglenes monopólium elérése nem automatikus folyamat: a sikeres ideiglenes monopólium eléréséhez szükséges valakinek a „munkája”. Ez a valaki a kapitalista, illetve a tőkés vállalkozó.

Az a vállalkozó, akié a találmány ötlete, vagy aki felfedezi, hogy egy találmányt érdemes bevezetni a nyereség reményében. Marx természetesen ismét elmulasztotta újra gondolni a tőkés/vállalkozó szerepét: azt, hogy a termelés folyamatos forradalmasításában – amely még Marx szerint is a profit egyik forrása – a döntő szereplő a tőkés/vállalkozó, és nem a gép.

Marx kénytelen volt ötletelni, hogy a munkások helyett a gépek alkalmazása – azaz az ipari kapitalizmus léte – miért hajt mégis hasznot a tőkéseknek az imamalom-szerűen hangoztatott kizsákmányolás-elmélete ellenére. Marx azonban elkerülte, hogy ötletelése nyomán megváltoztassa a fő elméleti álláspontját, miszerint a gépek alkalmazása nem lehet a profit forrása. Hiszen ha ezt tette volna, akkor nem tarthatta volna fenn a kizsákmányolásról szóló fő elméletét, amiért megírta a Tőkét: hogy a profit egyetlen forrása az a többletérték, amelyet a kapitalisták igazságtalanul, kompenzáció nélkül szereztek meg a munkásoktól.

Marx nyelvi trükkjei, hogy ne kelljen a vállalkozó értékét elismernie

Marx még a gépek eseténél is jobban elzárkózott annak beismerésétől, hogy a tőkés a termelés fontos, ha nem döntő szereplője, és hozzájárulásának van hozzáadott értéke, amely a profit forrása lehet. Pedig az extra és relatív értéktöbblet keletkezését elemezve Marx gyakran beszél a kapitalistákról, akik egyre hatékonyabb megoldások bevezetésével szervezik meg a munkát. A 310. oldalon egy metafora keretében egyenesen a karmester funkciójához hasonlította a tőkés funkcióját: „Az egyes hegedűjátékos önmagát vezényli, a zenekarnak szüksége van a karmesterre. A vezetésnek, felügyeletnek és közvetítésnek e funkciója a tőke funkciójává lesz, mihelyt a neki alárendelt munka kooperatívvá válik. A tőke sajátos funkciójaként a vezetés funkciója sajátos jellemvonásokra tesz szert.” S valóban: mint láttuk, a kapitalisták döntő szerepet játszanak az innovációk bevezetésében. Marx azonban kerüli annak elismerését, hogy a tőkés vagy vállalkozó munkája a profit forrása lehet, méghozzá gyakran nyelvi trükkökkel. Egyik ilyen megoldása, hogy

úgy beszél, mintha a tőke cselekedne, szervezne, s döntene, s nem a kapitalista. Mintha egy zsák pénz, a „tőke” tudna gondolkodni, kalkulálni, dönteni, szervezni, és irányítani – s nem az ember lenne az, aki cselekszik.

Nem meglepő, hogy Marx a Tőke I. kötetében szinte egyszer sem beszél vállalkozókról, és mindig a kapitalista szót használja.[11] Azonban Marx csak a kapitalizmus sötét oldalát kereste, s csak a kizsákmányolás és a munkások kiszolgáltatottságának kimutatása érdekelte. Ezért választotta Marx a „kapitalistát” a Tőke negatív főszereplőjének. A kapitalista, akit egy semmittevő pénzes zsáknak festett le Marx, vagy a munkásokat kizsigerelő tulajdonosnak, akit csak a termelés költségeinek csökkentése érdekel, illetve a profit. Ez a „kapitalista” könnyű célpontja a gyűlöletnek és az irigységnek, és persze, hogy semmi morálisan elfogadható joga nincs gazdagságára.

Bár Marx pontosan tudta, hogy van különbség a „kapitalista” és a „vállalkozó” között. A vállalkozó a műhelyből (modern megfelelője a garázs) nagyvállalattá kinövő vállalkozást indító „kisember”, aki ha sikeres, „kapitalista” lesz. Pontosan tudta, hogy az ipari forradalom korának első kapitalistái olyan vállalkozói hajlammal rendelkező munkások vagy kézművesek voltak, akiknek innovatív ötleteik voltak, s az új szabadabb lehetőségeket kihasználva lettek gyárosok. Vállalkozóból „kapitalisták” lettek annak révén, hogy megvalósították azokat a gépesítési ötleteiket, amelyek elindították az ipari forradalmat.[12] Írja is, a Tőke 455. oldalán, hogy „az órás Watt feltalálta a gőzgépet, a borbély Arkwright a láncszövőszéket, az ötvösmunkás Fulton a gőzhajót”. Attól azonban

Marx elzárkózott, hogy meglássa a kapitalizmus pozitív oldalát. Ez esetben azt, hogy a szabadpiac egy nyitott rendszer.

A szabadpiac megnyitja a lehetőséget a vállalkozói tulajdonságokkal és ötletekkel rendelkező átlagemberek előtt, hogy megvalósíthassák önmagukat, valami értékeset hozzanak létre, és sikeresek legyenek. Akik sikere nagyon is „jogos” abban az értelemben, hogy óriási személyes erőfeszítés, ötletesség, s nagyon sok esetben nagyon sok munka és erőfeszítés áll mögötte.

A vállalkozó sikere a társadalom sikere

Végül, ami abszolút tabutéma a marxista irodalomban: az ipari kapitalizmus sajátossága, hogy a vállalkozó/kapitalista sikeréből nemcsak ő maga profitál. Az innovatív új termékek és a termelést olcsóbbá tevő újítások tették lehetővé, hogy létrejöjjön az ipari kapitalizmusra jellemző tömegtermelés, s hogy az ipari termékek már ne csak egy szűk elit luxusfogyasztását szolgálják.

A tömegtermelés révén az ipari kapitalizmus a tömegek jólétét is elhozta azokba az országokba, amelyek többé-kevésbé következetesen megteremtették a piacgazdaságot. S ezekben az országokban a növekvő arányú középosztályok részéve vált a munkavállalók egyre nagyobb része.

Pont ellentétes folyamat zajlott le, mint a Marx által vélt proletarizálódás és általános elszegényedés. Könnyen lehet, hogy ma egy gyári munkás jobban él, melegebb lakásban lakik, s nem csak pislogó gyertyafény világítja meg esténként a lakását, amiről a versailles-i kastélyban didergő Napkirály még álmodni se tudott. A fiatal Marx, amikor a Kommunista Kiáltványt írta, még tudta, hogy: „Csak a burzsoázia mutatta meg, mit tud az emberi tevékenység létrehozni. Különb csodaműveket létesített, mint az egyiptomi piramisok, a római vízvezetékek és a gótikus katedráhsok, különb hadjáratokat vitt véghez, mint a népvándorlás és a kereszteshadjáratok.” A Tőke a tanú arra, hogy Marx ismerte Condillac, a francia felvilágosodás híres gondolkodójának értékelméletét: hogy a dolgok értékét a szükségleteink intenzitása adja. De Marx több energiát fordított Condillac cáfolatára a 153. oldalon, mint arra, hogy Condillac felhasználásával újra gondolja saját értékelméletét.

Az igazság az, hogy Marx a kizsákmányolás és a többletérték mellett egyáltalán nem tárgyalta a profit egy harmadik lehetséges forrását: azt, hogy a piacra termelt termékeknek nem azonos a használati értékük. Mint láttuk, ő azt feltételezte, hogy nincs különbség az áruk használati értékében, ha egyszer egy áru eladásra került a piacon: ha van kereslet a termék iránt, akkor a profit forrása csak a munkaerő csereértékének kompenzálásához szükséges munkamennyiség feletti munkavégzés. De ezen az alapon

Marx soha nem tudta volna megmagyarázni az Apple, a Zara, a Microsoft stb. sikerét más hasonló márkákkal szemben. Ezeknek a vállalatoknak a sikere az innovatív termékeik magasabb használati értékének köszönhető, amelyek termékei a vásárlók által jobban keresettek, mint a többi versenytársuké,

akik hasonló terméket vittek piacra. Ugyanis az ipari kapitalizmus nemcsak a termékek olcsóbb előállítását jelenti a gépesítés és a hatékonyabb munkaszervezés révén, hanem egyet jelentett egy új korszak beköszöntével: amikor egyre több és több és jobb és jobb új termék jelenik meg a piacon, ami az életet kényelmesebbé teszi az egyszerű emberek számára is.

A tömegtermelés áldásos hatásait Marx nem ismerhette be, hiszen célja a próféciájának alátámasztása volt egy hihető „tudományos” elmélettel, s nem az, hogy könyörtelen logikával feloldja azokat az ellentmondásokat, amelyekbe az elmélete megalkotása során keveredett. Ami fontos volt számára az annak kiokumlálása, miként tudja hihetően elmondani, hogy a kapitalisták profitforrása csak a munkások igazságtalanul kisajátított munkája, a kapitalisták pedig csak pénzeszsákok és kegyetlen kizsákmányolók, mindenféle hasznos érték nélkül. Ennek rendelt alá mindent, a tudományos logikát és tisztességet is.

Marx második elméletének fényében, amelyet a Tőke negyedik szakaszában mutatott be, világos, hogy fő elmélete nem tartható fenn. De ha Marx nyíltan beismerte volna, hogy mind a tőkések munkája, mind az innováció, újabb és újabb hatékonyabb gépek alkalmazása profit forrása lehet, akkor szemétdombra kellett volna dobnia fő elméletét, hogy a profit egyedüli forrása a fizikai munkások munkavégző erejének kizsákmányolása.

Ez a cikk a Marxról és a profitról szóló sorozat első része. Az első részben Marx fő profitelméletéről volt szó, a következő részben pedig azt fogjuk megvizsgálni, hogy Marx második elmélete pontosan hogyan teszi tarthatatlanná a láthatatlan rendszerszerű kizsákmányolásról szóló elméletet.


[1] „Magának a termelési módnak az átváltozására, annak következtében, hogy a munkát alárendelik a tőkének, csak később kerülhet sor, s ezért azt csak később kell megvizsgálnunk.” (177.o.)

[2] „A munkanapnak azt a részét, amely csupán a tőke által megfizetett munkaerő-érték egyenértékét termeli, eddig állandó nagyságnak vettük, mint ahogy adott termelési feltételek között, a társadalom gazdasági fejlődésének egy meglevő fokán valóban az is.” (294.o.).

[3] Engels, F. (1895). Supplement to Capital Volume Three. Law of Value and Rate of Profit. In Die Neue Zeit. 1895-9.Bd. 1. No.1. edition: Marx and Engels Collected Works. Vol. 37. (Vol. 37, pp. 873–900).

[4] „A régi nemesi felfogással szemben, amely, mint Hegel helyesen mondja, „a meglevőnek az elfogyasztásában áll”, és főleg a személyes szolgálatok fényűzésében terpeszkedik el, a polgári közgazda- ságtan számára döntően fontos volt, hogy a tőke felhalmozását a polgár első kötelességévé nyilvánítsa és fáradhatatlanul prédikálja: nem tud felhalmozni az, aki egész jövedelmét megeszi, ahelyett, hogy annak jórészét pótlólagos termelő munkások felfogadására fordítaná, akik többet hoznak a konyhára, mint amennyibe kerülnek.” (545.o.).

[5] „¡Felhalmozni, felhalmozni! Ez a Szentírás!” (551.o.) Az angol fordításban: „Ez Mózes és a próféták üzenete”, Karl Marx: Capital I. in.: Marx Engels Collected Works. Vol. 35. Electric Book: Lawrence & Wishart. 2010., 591.

[6] Negyedik szakasz. A relatív értéktöbblet termelése (294.o).

[7] „a tőkés, aki a tökéletesített termelési módot alkalmazza, a munkanapnak nagyobb részét sajátítja el a többletmunkára, mint ugyanazon üzletág többi tőkése.” (300.o).

[8] „Értéktöbbletének ez a növekedése végbemegy, akár beletartozik áruja a szükséges létfenntartási eszközök körébe, és ezért mint meghatározó tényező, belekerül a munkaerő általános értékébe, akár nem. (289.o.)

[9] „Minthogy a tőke nem az alkalmazott munkát fizeti meg, hanem az alkalmazott munkaerő értékét, ezért számára a gépek használatának határát a gép értéke és az általa helyettesített munkaerő értéke közti különbség szabja meg.” (366.o.).

[10] Carl Menger, tudatosan vagy öntudatlanul, ugyanerre a megoldásra jutott, amikor a profit forrását kereste, amire Marx jutott ebben a felvetésében. Menger a Principles of Economics című művében a profit forrását az innovációban látja, amely ideiglenes monopóliumot biztosít az újítónak, amíg mások nem képesek ugyanazt vagy egy még jobb ötletet megvalósítani, s ezzel megroppantani az innovációs monopóliumot. Lásd: Menger, Carl, Principles de Economics, section 3a. The origin of competition, 216. o.

[11] A vállalkozó szó tipikusan akkor használja Marx a Tőkében amikor más szerzőktől idéz, akik a vállalkozó szót használták.

[12] „az órás Watt feltalálta a gőzgépet, a borbély Arkwright a láncszövőszéket, az ötvösmunkás Fulton a gőzhajót” (455.o.).

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: