Tóth András: Igaz-e Marx elmélete a kizsákmányolásról? (3. rész)

Marx elmélete irreális alapokon nyugszik

E sorozat első cikkében megmutattuk, hogy Marxnak a kizsákmányolásról felállított fő elmélete a Tőkében irreális volt: a kizsákmányolásból eredő profitelmélet egy tőkebefektetés nélküli, tőkés innovációját és szervező munkáját nem igénylő és a versenyt nélkülöző „kapitalizmusban” érvényes.

Az ipari kapitalizmusról írt, de valójában az ipari kapitalizmus helyett a szocialista NDK viszonyait festette le.

Engels, akinek még fogalma se volt, milyen lesz a létező szocializmus, egy, a halála után megjelent írásában kényszeredetten beismerte, hogy az ipari kapitalizmus előtti világra lehetne igaz, amit Marx írt: a XV. századig tartó korra.

Az eltérés Marx irreális világa és a valóság között olyan egyértelmű volt, hogy ő maga is kénytelen volt egy második profitelméletet javasolni. A sorozat második cikkében ezzel a Tőke negyedik fejezetében bemutatott, relatív értéktöbbleten alapuló elmélettel cáfoltuk azt az elképzelést, hogy a profit egyetlen és kizárólagos forrása a munkavállalók munkája. Marx példái és megjegyzései azt mutatják, hogy a kapitalistáknak a termelés hatékonyabb megszervezésére irányuló erőfeszítései is fontosak, és hogy a gépek több értéket adnak az új terméknek, mint saját csereértékük.

Ez a harmadik cikk azt vizsgálja, hogy a marxi kizsákmányolás-elmélet egyáltalán fenntartható-e, vagy csak egy újabb hamis gondolatmenet.

A kizsákmányolást Marx sem tudta bizonyítani, csupán feltételezte

Marx kizsákmányolás-elmélete szerint a munkás a munkanap során több ideig dolgozik, mint amennyi a munkás túléléshez szükséges árumennyiség ellenértékének megtermeléséhez szükséges. A munkás azokban az órákban, amikor a munkaereje csereértékének megtermelése feletti túlmunkát végzi, a tőkés számára termeli a profitot anélkül, hogy cserébe bármilyen ellentételezést kapna. Mint az első cikkben láttuk, Marx irreális premisszákból indult ki, hisz gyakorlatilag nullára csökkentette a gépekbe való beruházások és a kapitalista által végzett számítási, szervezési és innovációs munka jelentőségét. Kicsit, mint a fizikus, aki arról próbál mindenkit meggyőzni, hogy a Nap kering a Föld körül, miközben elrejti azt az alapvető információt, hogy a Nap sokkal, de sokkal nagyobb. Így persze könnyű lenne a fizika ismert törvényei alapján arra a következtetésre jutni, hogy a Nap kering a Föld körül!

Folytatva a metaforát: fizikusunk, hogy egy kis valóságérzetet adjon elméletének, egy-két mondatban megemlítené, hogy tisztában van azzal, hogy a valóságban a két tárgy mérete nem olyan, mint amilyennek a Földről nézve látszik, és a következő könyvében ígérne megoldást a nyilvánvaló ellentmondásra elmélete és a valóság között. De trükkösen addig is, amíg a beígért könyv meg nem érkezik, fizikusunk továbbra is úgy elemezné a Nap és a Föld közötti kapcsolatot, ahogy minden épeszű halandó számára nyilvánvaló, amikor reggelenként kinyitja a szemét, s látja, hogy a Nap sokkal kisebb, mint a Föld.

De

Marxnak még ebben az irreális világban sincs bizonyítéka arra, hogy a kapitalizmusban a munkás kizsákmányolása a profit forrása!

Marx a kizsákmányolás-elméletét a korábbi idők kizsákmányolásának, a rabszolgaságnak és a jobbágyságnak a mintájára ókumlálta ki. A rabszolgaság esetében a kizsákmányolás nagyon is látható. Ugyanez történik a feudalizmusban is: a parasztok termékének egy részét járadékok formájában elsajátították a feudális urak. Marx azt akarta kimutatni, hogy a kizsákmányolás a kapitalizmusban ugyanúgy működik, mint a korábbi időkben: a tőkések járadékszerű profitból gazdagodnak meg. Ám ezúttal a járadékszedés, s emiatt a kizsákmányolás láthatatlan. Hiszen a munkás megkapja a munkabérét az erőfeszítéseiért, s nincs látható járadék, ami révén világosan látható lenne a kizsákmányolás. Ennek a láthatatlan járadékszerzés kimutatására állította fel azt az elméletét, hogy a munkaidő egy részében a munkások a tőkések profitjának megtermeléséért dolgoznak ingyen, ami a profit forrása.

De Marx nem tudja bizonyítani, hogy ez történik. A Tőke szövege ezt világossá teszi. Ahhoz, hogy Marx a munka láthatatlan kizsákmányolásával kapcsolatban a kívánt eredményre jusson, csaláshoz kell folyamodnia. Ennek a csalásnak a kulcsa a 165. oldalon található, ahol ezt írja: „Tegyük fel, hogy ebben az átlagnaphoz szükséges árumennyiségben 6 óra társadalmi munka rejlett, akkor a munkaerőben naponta félnapi társadalmi átlag- munka tárgyiasul, vagyis a munkaerő napi termeléséhez egy fél munkanapra van szükség. Ez a napi termeléséhez szükséges munkamennyiség a munkaerő napi értéke, azaz a naponta újratermelt munkaerő értéke. Ha félnapi társadalmi átlagmunka 3 shillingnyi aranytömegben, vagyis egy tallérban testesül meg, akkor egy tallér a munkaerő napi értékének megfelelő ár.”

„Tegyük fel”, mondja Marx, ahogyan fizikusunk is tette, amikor feltételezte, hogy a Nap kering a Föld körül. Vagyis itt Marx azt feltételezi, hogy a munkaidőnek csak a fele az az idő, amely a munkás erőfeszítése csereértékének előállításához szükséges, és ennek következtében a munkaidő másik felében a munkás a tőkés profitját termeli meg, kompenzáció nélkül. A marxi kizsákmányolás-elmélet felépítése tehát egy feltételezéssel kezdődik, mindenféle tényszerű alátámasztás nélkül.

Később, a 185. oldalon, amikor Marx leírja a kizsákmányolás folyamatát, azt állítja, hogy tény, hogy a munkaidőnek csak a fele szükséges az erőfeszítés csereértékének előállításához, a másik felét pedig a profit termelésére fordítja: „Az, hogy a munkás 24 órai életbentartására fél munkanap szükséges, egyáltalában nem akadályozza meg a munkást abban, hogy egy egész napon át dolgozzék.” Ami pár oldallal korábban még csak egy feltételezés volt Marx részéről, most már tényként kezelt valóságként jelenik meg. Anélkül, hogy ezt a tényt bármi alátámasztaná. A munkások kizsákmányolásának elmélete egy feltételezésen alapul. Nincs több bizonyíték a kizsákmányolásra, mint Marx feltételezése.

Hab a tortán, hogy Marxnak egy újabb értelmezési fortélyhoz kellett folyamodnia ahhoz a feltételezéshez, hogy csak a kétkezi munkások munkája számít olyan munkának, ami új értéket teremt.

A szellemi munka is munka – kivéve, ha a tőkés csinálja?

A munka fogalma kulcsfontosságú a Marx által felépített gazdasági rendszer szempontjából, mivel ez az alapja egész értékelési rendszerének. A Tőke 160. oldalán a következőképen definiálja Marx a munka fogalmát: „Munkaerőn vagy munkaképességen azoknak a fizikai és szellemi képességeknek az összességét értjük, amelyek egy ember testi mivoltában, élő személyiségében megvannak, s amelyeket mozgásba hoz, valahányszor valamilyen fajta használati értéket termel.” Marx a munkát nemcsak a fizikai és szellemi munka kombinációjaként határozza meg, hanem a 171. oldalon a szellemi munka, a célállítás, a tervezés, a gondolkodás fontosságát hangsúlyozza: „A pók a takácséihoz hasonló műveleteket végez, a méh viaszsejtjeinek felépítésével nem egy emberi építőmestert megszégyenít. De a legrosszabb építőmestert már eleve a legjobb méh fölé helyezi az, hogy a sejtet a fejében már felépítette, mielőtt viaszból megépítené. A munkafolyamat végén olyan eredmény jön létre, amely megkezdésekor a munkás elképzelésében, tehát eszmeileg már megvolt. A munkás nemcsak létrehozza a természeti dolog formaváltozását, hanem egyúttal a természeti dologban megvalósítja saját célját, amelynek tudatában van, amely törvényként meghatározza cselekvésének útját-módját, s amelynek alá kell rendelnie akaratát.”

Vagyis Marx szerint a még a legrosszabb kőművesmestert is előnyösen megkülönbözteti a legjobb méhtől az, hogy előbbi a fejében modellezte a cellát, mielőtt viaszba építette volna. A munkafolyamat befejezésekor olyan eredmény születik, amely a dolgozó képzeletében már létezett, azaz ideális esetben már a munkafolyamat megkezdése előtt.

A munkás nem csupán a természet formájának megváltoztatását valósítja meg; egyúttal saját célját is megvalósítja.

Eddig minden rendben. A szellemi munka magában foglalja a termék, illetve a munkafolyamat kitalálását, a tervezést, a számításokat és a körülményekhez való alkalmazkodást. Még azt is megállapíthatjuk, hogy Marx szerint a szellemi munka talán még a fizikai munkánál is fontosabb, mert ez különbözteti meg az embert az állatoktól.

A probléma Marx számára a gépesített gyári termelés megjelenésével kezdődik. Marx szerint a gyárak megjelenésével a kézműves-korszakhoz képest új munkamegosztás kezdődött. A 18. század előtt a kézműves egyedül dolgozott a műhelyében, és ezért a szellemi és a kézi munkát kombinálta. Az ipari kapitalizmusban azonban a kézi és a szellemi munka elválik egymástól. Az óriási és gépesített gyárakban a munkások kézi munkát végeznek, miközben a kapitalisták tervezik és szervezik a munkát, egyre hatékonyabb megoldásokat, újításokat és számításokat vezetnek be a gépekbe történő beruházások jövedelmezőségéről. Mint már idéztük, Marx a zenekart összehangoló karmesterhez hasonlította a tőkés munkáját.

A munkáról alkotott felfogása szerint Marxnak el kellett ismernie, hogy a kapitalista is „dolgozik”. Feladata az ipari kapitalizmusban a szellemi munka, az innováció, a kalkuláció, a munkafolyamat tervezése és a hatékony munka megszervezése.

Ezek a munkafolyamatok, mint a tágabb értelemben felfogott, s a 160. oldalon található marxi definíció szerinti munka része, legalább annyira, ha nem még inkább maguk is értéknövelő hozzájárulások az új érték teremtéséhez.

Marx azonban elkerülte ezt a következtetést, ami pedig logikusan következett volna saját munka fogalmából. Elkerüli, mert nem az volt a célja, hogy „tudományos”, vagyis belső rendszerében logikus és ellentmondás elméletet alkosson. Marx igazi célja az volt, mint egy levelében elárulta, semmi más nem volt, minthogy a legszörnyűbb dárdával semmisíthesse a kapitalista rendszert.[1] A tőkések megsemmisítése volt a célja, s ennek a célnak szentelte a Tőkét. Ezért törekedett ezer oldalon keresztül, hogy kimutassa, hogy csak a munkások kizsákmányolása lehet a profit forrása, s ezért lépett át minden logikai ellentmondáson – hol csalással, hol szójátékkal, hol logikátlan gondolat-fűzéssel. Minden azért, hogy kijelenthesse, hogy csak a munkás termel értéktöbbletet a tőkés számára, aki nem több henyélő rabszolgatartónál; meg akarta fosztani minden legitimációtól a kapitalistákat, megtagadva tőlük a termelésben, illetve a profit termelésében szerzett minden érdemüket.

Csupán tudományosnak látszó csalás

Összefoglalva, a szomorú valóság az, hogy a kizsákmányolás leghatásosabb elmélete, Marx elmélete egy minden bizonyítékot nélkülöző feltételezésen alapul. Hitelességét pedig pusztán az adja, hogy Marx ügyesen létrehozott egy irreális világot, és kizárta annak lehetőségét, hogy léteznek más tényezők is, amelyek szintén profitot termelhetnek.

Marx elmélete valójában egy tudományosnak látszó csalás. Szomorú, mert ezt a tudományosnak csalást mégis emberek és köztük nagyon mély gondolkodók milliói hitték el. Talán azért, mert Marx tudományon kívüli vagy tudományosnak látszó üzenetei egybeestek érzelmeikkel és tapasztalataikkal, a kétségkívül sokakat érintő bizonytalansággal, szegénységgel, a vagyoni különbségek által kiváltott felháborodással, és azzal a hittel, hogy észérvekre alapozva egy jobb, egyenlőbb világ építhető: egy olyan világ, amely nemcsak több gazdagságot, hanem több szabadságot is ígér, mivel lehetőséget teremt a szükségletek börtönéből való szabadulásra.

Ez a cikk a Marxról és a profitról szóló sorozat harmadik része. Az első részben Marx fő profitelméletéről volt szó, a második részben Marx második – és az elsőt cáfoló, valósághoz közelebb álló profitelméletéről. A sorozat utolsó cikke Marx két elméletének hatását fogja vizsgálni a politika, a társadalom és a gazdaság területén.


[1]Levél Johann Philip Beckernek, 1867. 04. 17. MECW vol. 42. p 358

2 thoughts on “Tóth András: Igaz-e Marx elmélete a kizsákmányolásról? (3. rész)

  1. Marx feltételezte, hogy a gépek nem teremtenek új értéket, csak elhasználódásukkal átadják a bennük megtestesült (“megalvadt” ) munkaértéket a termékeknek. Marxnak ez a feltételezése önkényes. Éppen ezért az sem igaz, hogy a tőkések teljes profitja a meg nem fizetett élőmunkából származik. De hogyha a munka lenne az egyetlen input, akkor igenis a munkásoknak, ahhoz, hogy a tőkéseknek legyen profitjuk, több élőmunkát kell végezniük, mint amennyi élőmunkával (ha feltételezzük, hogy a különböző munkafajták egynemű munkaidőre redukálhatóak), az ő munkabérük ellenértéke, a létfenntartásukat biztosító áruk előállíthatóak. Ebben a fiktív esetben a tőkések profitja a munkások munkaképességének reprodukálásához szükséges áruk előállításához társadalmilag szükséges átlagmunka mennyisége (illetve az ennek megfelelő pénz, munkabér, amelyért a munkások meg tudják vásárolni az árukat), és a munkások általm teljesített munkamennyiség (amely a tőkések által eladott árukban testesül meg) közötti különbség. Tehát ebben a fiktív esetben a tőkések profitja igenis a munkások meg nem fizetett munkájából származik.
    De tegyük fel, hogy nem erről van szó, a gépek is teremtenek új értéket, és a tőkések profitja részben a gépek által létrehozott új értékből származik. Következik-e ebből, hogy a munkások nincsenek kizsákmányolva? Nem. Csak akkor nem lennének a munkások kizsákmányolva, ha megkapnák az általuk létrehozott érték teljes értékét a munkabérek alakjában. Ez lehetséges, hogy megtörténik, de nem valószínű, mert hiszen a tőkések (akiknek a munkabér egy termelési költség) igyekeznek leszorítani a munkabéreket, és mivel a muinkavállalók (általában) ki vannak nekik szolgáltatva, (a munkanélküliség miatt, mivel nincs más lehetőségük a megélhetésre, mint hogy munkát vállaljanak a tőkéseknél), ezért ezt meg is tehetik! Sőt! Hogyha a gépek is teremtenek értéket, akkor a kapitalistáknak még kevésbé van szükségük a munkások munkaerejére, és akkor még tovább romlik a munkások alkupozíciója a munka-erőpiacon, és méginkább ki lehet őket zsákmányolni.
    A kapitalizmus nem azért kizsákmányoló rendszer, mert csak a munkaerő teremt értéket, hanem azért, mert a tulajdonviszonyok miatt a munkavállalók kiszolgáltatott/függő helyzetben vannak a tőkével, és a tőkésosztállyal szemben. John Roemer, a munkaértékelméletet elvető amerikai marxista filozófus-közgazdász a “Free to Lose” c. könyvében ugyanezt a nézetet dolgozta ki részletesen.

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: