Tóth András: A felemelkedő középosztály problémája (A marxista révedezés és a valóság logikája, I. rész)

Elképesztő, de a marxi elképzeléseket megvalósító létező szocializmus óriási kudarca ellenére is még mindig vannak, akik Marx hamis próféciáit hirdetik. S közben fogják a fejüket, hogy

már megint nem jött be a marxi jóslat, az istennek se úgy alakul a világ, ahogy Marx gondolta. De ha legalább Marxot elolvasnák alaposan, tudnák, hogy nem új problémákkal küzdenek, hanem ugyanazokkal, amikkel már Marx se tudott megbirkózni,

legalábbis azokban az őszintébb pillanataiban, amikor éppen nem lázító politikai plamfleteket írt, hanem számba vette a valóságot is.

Erre a marxizáló révedezésre példa, ahogy a tolla hegyére tűzte az Új Egyenlőség a középosztály problémáját. Még mindig azon töpreng a baloldali portál szerzője, hogy miként lehet feloldani azt az ellentmondást, hogy Marx azt jósolta, hogy a kapitalizmus hatására a társadalom két egymással antagonisztikus osztályra fog szakadni, egyre kevesebb számú tőkésre és tengerré duzzadó proletáriátusra, de eközben egyre nőtt a középosztályba tartozók száma, amely nem osztály a marxi értelemben. Hogy nőhet az, aminek csökkennie kellene, sőt aminek meg kellene szűnnie? Mert nemcsak nincs helye az elméletben, hanem elfedi a tőkés-munkás feloldhatatlan ellentétét is. (Ráadásul a szerző rosszul is tudja, mert a 20. század ötvenes éveire teszi, hogy elkezdett növekedni a középosztályba tartozók aránya.)

Valójában már Marx is küszködött ezzel a problémával: a makacsul egyre növekvő középosztállyal, ami valamiért nem akart úgy viselkedni, ahogy ő megjósolta a Kommunista Kiáltványban.

Amikor éppen nem profetikus politikai pamfletet írt, hanem elemzett, akkor már Marx is kénytelen leírni – mint az 1848-as párizsi eseményekről szóló elemzésében –, hogy a masszív középosztályok kulcsszerepet játszottak az események alakulásában.

Jó két évtizeddel később, a Tőke III. kötetében próbálta megoldani azt a problémát, hogy ahelyett, hogy tőkések és proletárokra szakadt volna korának legkapitalistább társadalma, az angol, a középosztályok annyira fontossá váltak, hogy elmosták a határvonalat a tőkések és a proletariátus között. A tény leírásán túl azonban nem jutott tovább: gyorsan odakanyarított egy mondatot, hogy ennek ellenére el fog jőni az az idő, amikor csak proletárok és tőkések lesznek, majd a sarokba dobta a tollát, a kéziratot meg eldugta fiókja legmélyére… és soha többé nem vette elő.

Egy generációval később, a századforduló előtt nem sokkal, Eduárd Bernstein, a német szociáldemokrácia egyik kiemelkedő gondolkodója azonban szembenézett a valósággal. Hiába: őt – Marxszal ellentétben – nem egy tőkés tartotta el apanázzsal, hanem fizetése a párt sikerétől függött, s így nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy ne vegyen tudomást a valóságról.

Bernstein alapos számolgatás után arra jutott, hogy

a társadalmi folyamatok pont ellenkező irányba haladtak a 19. században ahhoz képest ahogy Marx jósolta. A „tőkések” aránya megduplázódott, a középosztály megháromszorozódott

a 19. század közepe és vége közötti egy emberöltő alatt. Sőt a munkásság egy része maga is a növekvő középosztály részévé vált. Azt is kimutatta, hogy a középosztályosodás nemcsak Angliában haladt előre megállíthatatlanul, hanem hasonló folyamat zajlott le Németországban és Európa többi országában is.

A tények ráébresztették Bernsteint, hogy Marx elmélete alkalmatlan a ténylegesen lezajlott folyamatok megértésére. Alkalmatlan, mert hamis, rossz közgazdasági elgondolásokra épül, melynek kulcselemei egymással is ellentmondásban vannak. Mindezt Marx is tudta, de mivel politikai céljai voltak, inkább eldugta hívei szeme elől azokat a kéziratait (a Tőke III. kötetét), amelyek megcáfolják az I. kötetben olyan szépen leírt kizsákmányolási mechanizmust, amire felépítette az egész hamis („fake news”) osztályelméletét. Persze, hogy nem úgy alakult a valóság, ahogy dörögte.

A marxi elméletépítés sajátossága, hogy közgazdasági összefüggések társadalmi következményeit próbálta megjósolni. De nem sikerült, ugyanis

Marx rossz elméleti alapokra építkezett.

S amikor rájött, hogy tényleg homok került a gépezetbe, inkább félretolta a problémát, és folytatta a vizionálást, mintha minden rendben lenne.

(folyt. köv.)

Ez a cikk a Carl Menger Intézet Marxról és a középosztályról szóló sorozatának első része. A folytatásban azt mutatjuk meg, a piaci alapú polgári társadalomnak (azaz a kapitalizmusnak) miért természetes velejárója a középosztályok növekedése és a nélkülöző „proletáriátus” egyre nagyobb részének felemelkedése és beolvadása a középosztályba – egy helyes közgazdasági kiindulópont alapján.