Tóth András: Ami hiányzik Marx kétosztályos modelljéből: a vállalkozók osztálya (A marxista révedezés és a valóság logikája, IV. rész)

A sorozat második részében azt fejtettük ki, hogy a marxi jóslattal ellentétben a munkavállalók egyre nagyobb arányú középosztályosodását hozza el a kapitalizmus, a harmadik részben pedig a „tőkések” szerepét értelmeztük újra Menger alapján. Ebben a részben arra mutatunk rá, hogy Marx tévesen zárt kasztként kezelte a tőkésosztályt, s elemzéséből hiányzik egy harmadik osztály: a vállalkozók osztálya. A vállalkozói osztály léte és kulcsszerepe a piaci alapú polgári társadalomban viszont logikusan kikövetkeztethető Menger elméleti munkásságából.

A szabad társadalomban megadatik a vállalkozók felemelkedésének lehetősége

Marx úgy írt a tőkésosztályról, mintha egy zárt kaszt lenne, a munkásosztály kapcsán pedig azt gondolta, hogy kora középrétegei megsemmisülnek, s lesüllyednek a proletáriátusba. Habár tudott arról, hogy az ipari forradalom első tőkései közül sokan egyszerű családok gyerekeiként születtek, munkásokként, szakmunkásként, mesteremberként kezdték pályafutásukat, s annak köszönhették felemelkedésüket, hogy feltaláltak valamit (lásd Tőke, 491. o.), de ezt az elméleti konstrukciójának ellentmondó irányú társadalmi mozgást nem emelte be az elméletébe. Hiszen akkor számot kellett volna vetnie azzal, hogy

az egyén szabadságára alapozott polgári társadalmak osztályszerkezetének egyik legfontosabb sajátossága, hogy a határok átjárhatók, s nem lehet az egyiptomi kasztok mintájára leírni őket.

Valójában a modern ipari társadalmak története tele van a szegény családokban született és üstökösként felemelkedő zsenikkel, akik találmányaiknak, csavaros eszüknek, ügyességüknek köszönhetően tőkésekké váltak, s hatalmas ipari birodalmak vezetői lettek. A Marx által is említett Richard Arkwright, a felvezető képen látható első gőzmozdony feltalálója, George Stephenson, illetve az előző részben megidézett Henry Ford közös sorsa, hogy a semmiből indultak: szakmunkásból, mesteremberből váltak vállalkozóvá, s vállalkozásuk sikere révén „tőkések”, gyárosok, hatalmas üzleti birodalmak tulajdonosai lettek.

A Tőke I. kötetében kizsákmányolónak beállított tőkésnek, aki az ujját se mozdítja, a jövedelme valójában a befektetése után járó kamat. Ha a tőkés maga is beáll a csatasorba, vállalkozóként irányítja a vállalkozását, innovatív ötletei vannak, megszervezi a hatékony termelést, s sikere van, akkor a jövedelme azonos a mengeri profittal vagy a marxi extra értéktöbblettel. Ahogy az előző részben leírtuk, a mengeri profit vagy a marxi értéktöbblet forrása az innováció, valamint a másokhoz képest hatékonyabb termelés.

Nagyon sokan, akik tőkésekről beszélnek, azt feltételezik, hogy a pénzét örökölte. Marx is ezt sugallja, amikor kasztszerű, zárt csoportként beszél a kapitalistákról. Azonban

Arkwright, Stephenson, Ford és milliónyi hasonló példa is azt mutatja, hogy van egy köztes állapot a munkavállaló és az örökölt tőkét forgató kapitalista között: ez a vállalkozók rétege, akik vállalkozásuk sikere esetén „tőkéssé” válhatnak.

Álláspontunk szerint a vállalkozók alkotják a harmadik osztályát a piaci működésre alapozott polgári társadalomnak.

A vállalkozók sajátosságai: a lehetőségek kihasználása, profit és tőkeképzés

A polgári társadalom legfontosabb jellemzője, hogy az egyén szabad, s nem köti a szolgaság valamilyen formája ahhoz a munkapozícióhoz, amit az ura (fizikai erőszak alkalmazásával) kijelöl számára, illetve születése okán beleszületett, és szinte fogolyként munkájához van kötve, mert generációkkal korábban az ősei szolgasorba jutottak. A szabadság azt is jelenti, hogy bárki – a legszegényebb családból származó egyén is – az eszére, ügyességére támaszkodva kihasználhatja a piac által nyújtott lehetőségeket, foglalkozást válthat, tovább képezheti magát, s akár tőkés is lehet belőle – feltéve, hogy (Marx kifejezésével élve) van hozzá „intellektusa és vasakarata” (Tőke, 406. o).

Menger kiindulópontja az volt, hogy minden ember inherens, vele született legfontosabb tulajdonsága a gondolkozás, az új összefüggések felfedezésére való képesség. Épp ezért potenciálisan mindenki innovatív vállalkozó:

mindenki tarisznyájában van egy képletes marsallbot, s ha ügyes, okos, bátor, s tud élni a lehetőséggel, akkor vállalkozó szellemű emberből vállalkozóvá válhat.

Menger szerint a különbség a vállalkozó szellemű ember és a vállalkozó között az, hogy a vállalkozó tőkével gazdálkodik. A tőke lehet termelési eszköz, gyár, gép, alapanyagok vagy pénz. A vállalkozó tőke felhasználásával termel a piacra árut, vagy nyújt szolgáltatást. A tőkét pedig egy piacgazdaságban nem csak örökölni lehet: a hitel intézménye révén bárki vállalkozhat, kipótolva a hiányzó családi tőkét. Menger szerint minél olcsóbb és bőségesebb a hitel lehetősége, annál többen válhatnak igazi vállalkozóvá.

A vállalkozó, amennyiben sikeres, profithoz jut. A profit technikai értelemben a kölcsönvett tőke kamata, illetve a vállalkozó munkabére feletti plusz jövedelem.

A profit nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a vállalkozó jobban éljen: a profit egy részéből tőkét képezhet, és visszaforgathatva a termelésbe növelheti eladásait és ezzel a profitját is. Így válik a vállalkozó „tőkéssé”.

(Persze az is elképzelhető, hogy az így szerzett tőkét vagy annak egy részét nem saját vállalkozásába forgatja vissza, hanem „tőkésként” kamat ellenében másnak kölcsönadja, vagy éppen kamat ellenében bankba teszi, s megelégszik a banki kamattal. Ebben az esetben a bank forgatja vissza a gazdaságba a megtakarításokat.)

Összefoglalva, a vállalkozók osztálya egy köztes, átmeneti osztály: bármely munkavállalóból lehet vállalkozó az ügyessége, az esze és adott esetben hitel segítségével. Ha pedig a vállalkozás bejön, sikeres, akkor a vállalkozó tőkéssé válhat. Olyan vállalkozóvá, aki immár saját tőkéjét fekteti be.

A polgári társadalomban bárki lehet vállalkozó – a vállalkozók révén pedig tömegek élete válik könnyebbé

A modern mítosz a garázsból induló internet-milliárdosokról igaz volt a múltban is. Mint említettük, az első ipari forradalom első tőkései, nagy gyárosai olyan mesteremberek, szakmunkások voltak, akik praktikus munkatapasztalataik alapján innovatív módon új eljárásokat és gépeket találtak fel, s váltak kétkezi munkásemberből először vállalkozóvá, majd idővel tőkéssé. A második ipari forradalom ikonikus figurái, köztük

a tömeggyártást megvalósító Henry Ford is egy kis műhelyben kezdte pályafutását. Az elektromosságot mindenhová eljuttató Edisonnak pedig még garázsműhelye se volt, és gyerekmunkásként kezdte kenyérkereső életútját, mégis kora Bill Gates-e lett, s az egyik legnagyobb üzleti birodalmat hozta létre.

De Ford, Edison üzleti birodalmának igazi haszonélvezői a fogyasztók voltak, akikhez eljutott az autó, az elektromos áram és a villanyégő, ezek révén pedig az életük mérhetetlenül kényelmesebb lett.

Ami megkülönbözteti a piaci alapú polgári társadalmat a prekapitalista társadalmaktól, az nem a mitikus „1 százalék”, az elit elképesztő gazdagsága mindenki máshoz képest. A piaci társadalom előtti időkben a csúcselit egy ténylegesen kasztszerű, a nemesség előjogával védett elit létezett, amelybe nagyon nehezen lehetett alulról bejutni. De a földeken dolgozó parasztemberek számára teljesen mindegy volt, hogy éppen herceg Esterházynak vagy Gróf Károlyinak robotolnak. Ezzel szemben Ford, Edison vagy Steve Jobs üzleti birodalma annak köszönhette születését, hogy olyan zseniális termékeket találtak fel s vittek a piacra nagy mennyiségben és olcsón, ami a lakosság nagy része, a munkavállalók, a dolgozók, a mitikus „kisember” számára hozott életszínvonal-növekedést. Ennek a másik oldala pedig, hogy polgári társadalomban bárkiből lehet sikeres üzletember: ha van egy ötlete, s felemelkedhet az „1 százalékba”, s nem kell ehhez olyan családba születni, ahol az aranykanállal etetik a kisbabát.

A piac terjedésével, a technológiai haladással és a termelés bővülésével együtt jár a vállalkozók és a tőkések arányának növekedése.

De ezek sem alkotnak homogén osztályt: sokszínű rétegződés jellemzi őket az egyéni vállalkozótól a kis és középvállalkozói szektorán át a nagyvállalkozók és nagyvállalatok világáig, a kistőkéstől a milliárdosokig.

Ahogy az első részben már tárgyaltuk, már Eduárd Bernstein is észrevette, hogy Marx próféciája ellenére a 19. század második felében megduplázódott a tőkések, és megháromszorozódott a középosztálybeliek száma. De valójában elég lett volna, ha a Marx a saját maga által írt Tőkét elolvassa: realistább pillanataiban ugyanis Marx is leírja a valóságot, mármint, hogy nő a tőkések száma a termelés tőke-intenzivitásának és komplexitásának növekedésével (Tőke, 620. o.). Marx azonban nem hagyta magát megzavarni a valóságtól. A Tőkében például leírja azt a folyamatot, amiről ez a blogbejegyzés szól: „kétségkívül, sok kis céhmester, még több mesterember, még munkás is kistőkéssé vált… majd igazi nagytőkéssé” (Tőke, 738.o.). De Marx elhessegette magától azt, hogy átgondolja, hogy mit is jelent ez a folyamat az osztályelméletére nézve, s az egészet elintézte azzal, hogy ezek is csak kizsákmányolják (volt) munkástársaikat. A kizsákmányolás örök, mondja, s ezért a rabszolgából munkássá válást is puszta formaváltozásként írja le (Tőke, 748. o.). S nem jut eszébe a tíz oldallal korábbi helyzetleírása, hogy az immár szabad munkásember előtt milyen perspektívákat nyit meg a piac.

De

nemcsak azok a munkások jártak jól a piaccal, akik tőkésekké váltak. A kapitalizmus, a piacgazdaság elhozta a dolgozók számára a korábban ismeretlen, sőt elképzelhetetlen jólétet.

A polgári társadalom előtt a dolgozók lenézett, megvetett, szolgasorba tartott réteget alkottak, akik számára az éhínség és nyomor mindennapos sorscsapás volt s nem ritka vendég. A polgári társadalom elhozta számukra nemcsak a korábban még a királyok számára is elképzelhetetlen kényelmet, középosztályi jólétet, hanem azt is, hogy munkavállalóként, szakemberként megbecsült részei lettek a modern társadalomnak. Marx még le is írja, hogy mi okozta az általános, immár a dolgozókra is kiterjedő jólét a váratlan bekövetkezését: az, hogy a termékek a tömegtermelésnek hála olcsóbbá váltak. Nemhogy észreveszi, még büszkélkedik is vele, hogy lám, ezt ő észrevette, Smith meg Ricardo pedig nem, mert ők csak a termékek mennyiségének a növekedéséről írtak, az árak csökkenését figyelmen kívül hagyták (Tőke, 370. o.).

Az eltorzult és gyűlölettől vezérelt marxi logika az olcsó tömegtermékek gyártásából azt a következtetést vonja le, hogy ez is csak a kizsákmányolást növeli (fake news), s nem azt, hogy Henry Ford sok milliomodik és egyre olcsóbb autója immár munkásemberek autója is lehet, s nemcsak az „1 százalék” engedheti meg magának, mint a hintók korában, hogy kikocsikázzon a szabadba.

A vállalkozók osztálya a mozgatórugója az egyén szabadságára és a piaci működése alapozott polgári társadalomnak. Egyszerre nyit utat a tehetséges, okos és ügyes munkásembereknek, munkavállalóknak, fiataloknak innovatív ötleteik megvalósítására, s ugyanakkor az alulról felemelkedők versenye megakadályozza, hogy a tőkések osztálya kasztszerű oligarchikus réteggé váljon, s lefékeződjön az a termelésnövekedés és árcsökkenés, ami a társadalom egyre szélesebb rétegei jólétének záloga.

Ez a cikk a Carl Menger Intézet Marxról és a középosztályról szóló sorozatának negyedik része. Az első részben arról volt szó, hogy hogyan jelentett Marx számára megoldhatatlan problémát a középosztály felemelkedése, a második részben arra mutattunk rá, miért természetes következménye a kapitalizmusnak a középosztályosodás, a harmadik részben pedig a kizsákmányolás téves és a profitszerzés valódi, innováción alapuló elméletéről volt szó. A következő részben tovább boncolgatjuk a marxi osztályelmélet tévedéseit, szembeállítva Max Weber osztályelméletével.